Sipos Levente: a pozsonyi csoport nem ígérkezik könnyűnek

Sipos Levente: a pozsonyi csoport nem ígérkezik könnyűnek

Sipos Levente, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) főtitkára szerint a pozsonyi olimpiai selejtezős csoport a férfi válogatott számára nem ígérkezik könnyűnek, hiszen három komoly, az elitben szereplő csapat, a szlovák, a kazah és az osztrák lesz az ellenfél nyár végén.

„Az elsődleges célunk az volt, hogy a jégen harcolja ki a válogatott a továbbjutást, ettől csak kevés választott el minket Japán ellen a Tüskecsarnokban. Természetesen sajnáljuk a nemzetközi szövetség döntésének apropóját, a háborús helyzetet, de megragadjuk azt a lehetőséget, hogy legjobb csoportmásodikként mégis folytathatjuk az olimpiai selejtezőt. A pozsonyi csoport nem ígérkezik könnyűnek, három komoly, A-csoportos rivális ellen játszhat a csapatunk, ami a további fejlődést szolgálhatja. Mindent megteszünk, hogy helytálljunk és kellemes meglepetést okozzunk. Az biztos, hogy a játékosok kiadják majd magukból a maximumot” – mondta el Sipos Levente az MTI megkeresésére.

A nemzetközi szövetség (IIHF) hétfőn este döntött úgy, hogy biztonsági okokból nem engedi indulni az orosz és fehérorosz válogatottakat, valamint klubokat a 2024/25-ös idényben, így a fehérorosz férfi válogatott nem vehet részt az augusztus 29. és szeptember 1. közötti olimpiai selejtezőn. A magyar csapat a múlt héten a Tüskecsarnokban nem jutott tovább, mert a „döntőben” kikapott a japánoktól, azonban a fehérorosz kizárás miatt – mint legjobb előselejtezős második helyezett – folytathatja a szereplést.

A módosított selejtezős beosztás alapján a magyarok Pozsonyban lépnek jégre, ellenfelük a szlovák, a kazah és az osztrák együttes lesz. A kvartettből az első jut ki a 2026-os milánói olimpiára. A magyarok legutóbb 1964-ben szerepelhettek ötkarikás játékokon.

A pozsonyi torna egyértelmű esélyesei a szlovákok, akiknél – a nyári végi időpont miatt – az NHL-es sztárok (például Tomáš Tatar, Juraj Slafkovský, Erik Černák, Martin Fehérváry, Šimon Nemec, Adam Ružička, Martin Pospisil) is pályára léphetnek. A magyarok eddig nyolcszor találkoztak a szlovákokkal és hatszor kikaptak, az összesített gólkülönbség 50–19 a szlovákok javára. Legutóbb 2016. május 7-én Szentpéterváron, az elit vb-n is ők nyertek 4–1-re.

A kazahokkal szemben még rosszabb a magyar mérleg. A 13 eddigi összecsapásból csak egyszer sikerült nyerni, 2013. április 17-én a budapesti divízió I/A vb-n 2–1-re. Előtte öt, utána pedig hét kazah diadal született, az összesített gólkülönbség 19–63 magyar szemszögből.

Az osztrákok a magyarok elleni 4–3-as szétlövéses sikerrel őrizték meg élvonalbeli világbajnoki tagságukat tavaly májusban Tamperében. Az összesített mérleg: 52 találkozó, 37 osztrák, 13 magyar győzelem és 2 döntetlen, 212–128-as gólkülönbség az osztrákok javára.

A FEHÉROROSZOK KIZÁRÁSA UTÁN MÓDOSÍTOTT SELEJTEZŐS CSOPORTOK:

D csoport (Pozsony): Szlovákia, Kazahsztán, Ausztria, Magyarország
E csoport (Riga): Lettország, Franciaország, Szlovénia, Ukrajna
F csoport (Aalborg): Dánia, Norvégia, Nagy-Britannia, Japán

A csoportok első helyezettjei jutnak ki a 2026-os milánói olimpiára. Amennyiben az orosz válogatott nem szerepelhet az olimpián, akkor várhatóan a selejtezőből további egy csapat kap kvótát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?