Simon, az életmentő

Szenc. Simon Gyula volt a tegnapi Senec–DAC (0:3) előkészületi labdarúgó-mérkőzés hőse. A 38 esztendős dunaszerdahelyi játékmester remek teljesítménye mellett ezúttal életmentőként is kitűnt. „A második félidőben Hrbek Lojjal ütközött, s a Zsolnáról érkezett 21 éves KOBA-futballista nagyon furcsán a hátára esett.

Szenc. Simon Gyula volt a tegnapi Senec–DAC (0:3) előkészületi labdarúgó-mérkőzés hőse. A 38 esztendős dunaszerdahelyi játékmester remek teljesítménye mellett ezúttal életmentőként is kitűnt. „A második félidőben Hrbek Lojjal ütközött, s a Zsolnáról érkezett 21 éves KOBA-futballista nagyon furcsán a hátára esett. Játékostársam, Miklas odaszólt neki, hogy álljon fel, ne szimuláljon. Én viszont láttam, hogy mozdulatlanul fekszik, kezei széttárva, szemein is észrevehető volt: nagy bajban lehet. Gyorsan odafutottam hozzá, jobb oldalára fordítottam, s kihúztam a nyelvét, majd néhányszor hátba ütöttem. Ezután nagy örömömre lélegezni kezdett a csatár. Miután magához tért, sokáig eléggé zavartnak tűnt, később kiderült, kisebb agyrázkódást szenvedett. A mérkőzés után megköszönte, amit érte tettem” – mondta lapunknak Simon Gyula.

A rutinos középpályásnak nem ez volt az első ilyen esete: három esztendeje Pozsonyeperjes mellett egy súlyos autóbaleset után nyújtott elsősegélyt az egyik sérültnek, akinek mindkét lába eltört az ütközést során. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?