Sport

Sergio Ramos és a Real Madrid is a legrosszabb arcát mutatja

A Real Madrid óriási meglepetésre kikapott odahaza a Gironától a La Liga 24. fordulójában. A gyenge eredménysor mellett tovább folytatódott a csapat gyenge játéka is. A bűnbak elsősorban a brazil Marcelo lett, de Sergio Ramos sem bújhat el a kritikák elől, akit újra kiállítottak – pályafutása során immár a 25. alkalommal.
Hegedűs Henrik

2019. február 19. 14:30

Sergio Ramos - TASR/AP-felvétel

Sergio Ramos neve egybeforrt a sikerekkel és a brutális belépőkkel.

A védő pályafutását jobbhátvédként kezdte, majd két év tapasztalatszerzés után a Sevillával megmutatta, hogy tehetséges és képes bármilyen poszton játszani a védelemben. A Sevilla színeiben az utánpótlás-válogatottakba is bekerült, majd egyre több nagy klub figyelt fel rá.

Sevillából a világ tetejére

2005 nyarán a Real Madrid 27 millió euróért vásárolta meg a 19 éves Ramost a Sevillától, ezzel ő lett a kilencedik játékos, aki elhagyta a klubot a Blancókért. Ez az átigazolás akkor a második legdrágább tizenéves játékossá tette Wayne Rooney mögött és a legdrágább belföldi átigazolássá. A Real Madridban megkapta a 4-es számú mezt, amelyet azelőtt a Real Madrid csapatkapitánya, Fernando Hierro viselt.  

Ramos – teljesítményének és erőfeszítésének köszönhetően – hamar a szurkolók kedvencévé vált. A Real Madridban jobbhátvédként kezdett, de néha védekező középpályásként vagy középső védőként is szerepelt. Stabil helyet vívott ki magának a csapatban, és 2008-ban egyaránt bekerült a FIFA és az UEFA év csapatába – nem csoda, az Európa-bajnok spanyol együttes alapembere volt. A 2010-es labdarúgó-világbajnokságon minden meccsen kezdő volt, és neki is nagy szerepe volt abban, hogy a spanyolok a kieséses szakaszt kapott gól nélkül tudták le, és a történetük során először világbajnokok lettek. Sergio Ramos szupersztárrá érett. De nemcsak emiatt lett közismert a szurkolók körében.

 

Minden Marcelo hibája

A közösségi médiában egy Real Madrid rajongói oldalon hívták fel a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben a brazil balbekk helyén rendszeresen szerepet kapó Sergio Reguilón közreműködésével szinte mindig nyer a csapat, míg Marcelóval a felsorolásban szereplő meccseken mindössze egy győzelmet aratott. 

Erre a 30 esztendős védőnél betelt a pohár, és csak annyit fűzött a bejegyzéshez: „Minden az én hibám!”

Piros, piros, piros, háromszor is piros

Vagy inkább huszonötször. A kiállítások sora 2005. szeptember 18-án kezdődött, amikor az Espanyol ellen a második sárgával küldték le a 87. percben. Az egy meccsen összeszedett két sárga egyébként később is jellemző volt rá, nem a direkt piros lapokból jött össze a 25 eset. Érdekesség, hogy Ramos első kiállítása, és az azzal járó eltiltás teremtett lehetőséget Jonathan Woodgate bemutatkozására – rá a Real-drukkerek a mai napig a valaha volt egyik leggyengébb igazolásként emlékezhetnek. Woodgate a 2004/2005-ös szezonban lett a klub játékosa, de egy mérkőzésen sem lépett pályára. Bemutatkozó mérkőzése nem sikerült a legjobban: 2005. szeptember 22-én debütált az Athletic Bilbao ellen egy bajnoki mérkőzésen, azonban öngólt szerzett, és kiállították – 2004 és 2006 között mindössze 9 meccsen lépett pályára. Na, de vissza Sergio Ramoshoz.

Alig tíz nap telt el első, spanyolországi kiállítása után, mikor a Bajnokok Ligájában is letette a névjegyét: a csapata az Olimpiakoszt fogadta hazai pályán, 2–1-re nyerni is tudott egy kései Soldado gólnak köszönhetően, Ramost azonban kiszórta a játékvezető, miután az utolsó percekben kőkeményen csapott össze Jannakisz Okkasszal.

A következő emlékezetes alakítása Zinedine Zidane utolsó meccséhez kötődik: 2006. május 7-én a Real 3–3-as döntetlent játszott a Villarreallal, Ramost ekkor egy, a saját tizenhatosán belül elkövetett kezezés miatt azonnal kiállítottak.

A madridi derbiken mindig pattanásig feszülnek az idegek, sőt néha azon túl is. 2006. október 1-jén Ramosszal is ez történt, aki Roberto Carlos és Fabio Cannavaro mellett sem tudott megnyugodni, így végül két durva belépő után megint mehetett zuhanyozni – madridi derbin először.

2008-ban a Recreativo elleni meccsen láthattuk Ramost először istenigazából a mészáros szerepében. Az 50. percben először egy páros lábbal végrehajtott becsúszásra kapott sárgát, csak hogy öt perccel később könyökkel vágja szájba a szebb napokat is látott Florent Sinama-Pongolle-t.

A 9. piros lapja már az alattomosságának volt köszönhető: 2008. november 9-én szándékosan rálépett a földön fekvő portugál Eliseu mellkasára a Mallorca elleni meccsen. A 11. kiállítása arról tanúskodott, hogy nem ismer lehetetlent, minden hangszeren játszik: első sárgáját azért kapta az Ajax elleni 2010-es BL-meccsen, mert holtidőben eldobta a labdát, majd a meccs végén, 4–0-s (!) vezetésnél látványosan húzta az időt, és végül kiállította a játékvezető.

A Guardiola-korszak egyik legnagyszerűbb meccsét, a Real 5–0-s kiütését (2010. november 29.) sem tudta feldolgozni Ramos, először brutális belépővel próbálta élve boncolni David Villát, majd Messibe rúgott bele egy irtózatosat, kiharcolva ezzel az első, El Clasicón szerzett pirosát.

A 14. kiállítás is igencsak emlékezetesre sikeredett. Ramos a 300. meccsét játszotta a Real Madridban a Villarreal ellen 2012 márciusában, amikor Nilmar lekönyöklése miatt ismét lezavarták – ezzel ő lett a legtöbbször kiállított játékos a klub történelmében.

A 16. kiállítás ismét szót érdemel: 2013 februárjában Ramosnak mindössze húsz perc elég volt a Rayo Vallecano ellen, hogy előbb gólt szerezzen a 12. percben, majd öt perccel később, alig 42 másodperc alatt két sárgát is begyűjtsön. Előbb Robert Trashorras mezét szaggatta meg, majd szándékosan kezezett.

Ezt követően hosszú ideig egy új Ramost láthattak a pályán a szurkolók. A 2014/2015-ös szezonban egyáltalán nem kapott lapot, sőt még 2015/2016-ot is majdnem kihúzta, de márciusban elfogyott a türelme: a meccs végén, immár egy sárga lappal a háta mögött derékba rúgta a Las Palmas játékosát, Momót, és mehetett is zuhanyozni.

De ha egy üzlet beindul: Ramos alig egy hónapot várt a következő kiállításra: 2016. április 2-án a Real Madrid 2–1-re legyőzte a 39. meccse veretlen Barcelonát, de emberünk már nem ünnepelhette a gyepen a sikert, ezúttal Luis Suárezt rúgta hátba.

Ezt követően újabb egy év hiátust könyvelhettünk el, de 2017. április 23-án ismét villant Ramos, aki Messit próbálta elpusztítani egy kegyetlen belépővel, de szerencsére nem találta telibe, így a mai napig élvezhetjük az argentin játékát. Ramos azonnali piros lappal szállt ki a meccsből.

2017. december 2-án a Bilbao ellen előbb Raul Garcíának, majd Artiz Aduriznak sózott oda egyet-egyet a ligacsúcsot jelentő 19. kiállításért, karrierje 25. piros lapját pedig a hétvégén könyvelhette el, miután először kézzel ütött a labdába a tizenhatoson belül összehozva a tizenegyest, majd a meccs végén szinte lerúgta Pedro Alcala fejét, mikor az egyenlítő gólért küzdve ollózni szeretett volna az utolsó percekben.

A topligák legtöbbször kiállított játékosai

A spanyol AS gyűjtötte össze, hogy melyik bajnokságban ki kapta a legtöbb pirosat – ebben a rangsorban lépett most fel a csúcsra Ramos, miután maga mögé utasította a francia középpályást, Cyril Roolt.

 

La Liga: Sergio Ramos (20 kiállítás)

Ligue 1: Cyril Rool (19 kiállítás)

Serie A: Paolo Montero (16 kiállítás)

Premier League: Duncan Ferguson, Richard Dunne, Patrick Viera (8 kiállítás)

Bundesliga: Jens Nowotny (8 kiállítás)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Belerúgott Čaputovába a magyar kormánysajtó

Keresik ezt a férfit, életveszélyben lehet

Nem fogadta el a pápa a pedofília eltussolása miatt elítélt bíboros lemondását

Kétszáz ember nézte élőben az új-zélandi mészárlást, de egyik sem jelzett a Facebook moderátorának

Értékes pont, de nyerhettek is volna

Kevés hulladékot szeparálnak a galántai járásbeli falvakban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?