Serena Williams nyerte a női döntőt

<p>A címvédő és világelső amerikai Serena Williams nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes döntőjét New Yorkban, miután három játszmában legyőzte a ranglistán második fehérorosz Viktorija Azarenkát.</p>

A szeptember 26-án 32 éves Williams ezzel az ötödik US Open győzelmét és pályafutásának 17. egyéni Grand Slam-diadalát aratta, és ő lett minden idők legidősebb egyéni US Open-bajnoka a nőknél. Sikeréért 2,6 millió dollárt kapott, és ezzel a női mezőnyben elsőként átlépte az 50 milliós kereseti határt.    A 2 óra 45 perces finálé a nagy szél miatt a vártnál kevesebb szép labdamenetet hozott, a tavaly is döntős Azarenka - aki három hete legyőzte legfőbb riválisát a cincinnati fináléban - végül nem tudta begyűjteni harmadik GS-serlegét az elmúlt két Australian Open megnyerése után. A New Yorkban vívott előző hat meccsén összesen 16 (!) játékot veszített Williams a második szettben kétszer sem tudta kiszerválni a győzelmet, majd a rövidítést 3-1-es vezetésről bukta el, ám a harmadik játszmában már gyengén adogató ellenfele fölé kerekedett.    "Ma nem nyújtottam a legjobbamat, de mégis győztem, ami fantasztikus. Ezzel együtt még nem tartok a legtöbb Grand Slamet nyerő Steffi Graf, Martina Navratilova és Chris Evert szintjén" - mondta Williams, míg Azarenka elismerte, amerikai riválisa végig kiegyensúlyozottabban játszott, ő pedig nem használta ki a lehetőségeit a fontos pillanatokban.    Eredmény:     női egyes, döntő: S. Williams (amerikai, 1.)-Azarenka (fehérorosz, 2.) 7:5, 6:7 (6-8), 6:1     A US Open női döntői 2000-től: 2000: V. Williams (amerikai)-Davenport (amerikai) 6:4, 7:52001: V. Williams-S. Williams (amerikai) 6:2, 6:4 2002: S. Williams-V. Williams 6:4, 6:3 2003: Henin-Hardenne (belga) - Clijsters (belga) 7:5, 6:1 2004: Kuznyecova (orosz)-Gyementyjeva (orosz) 6:3, 7:5 2005: Clijsters-Pierce (francia) 6:3, 6:1 2006: Sarapova (orosz) - Henin-Hardenne 6:4, 6:4 2007: Henin-Kuznyecova 6:1, 6:3 2008: S. Williams-Jankovic (szerb) 6:4, 7:5 2009: Clijsters-Wozniacki (dán) 7:5, 6:3 2010: Clijsters-Zvonarjova (orosz) 6:2, 6:1 2011: Stosur (ausztrál)-S. Williams 6:2, 6:3 2012: S. Williams-Azarenka (fehérorosz) 6:2, 2:6, 7:52013: S. Williams -Azarenka 7:5, 6:7 (6-8), 6:1
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?