Segített az edzőcsere

A 20 éves Horváth Béla az Inter futballcsapatának kulcsemberei közé tartozik, ezt az is bizonyítja, hogy rá bízták a pontrúgások végrehajtását. A tehetséges középpályás eddig 36 élvonalbeli mérkőzésen három gólt lőtt. Valamennyit az idei szezonban szerezte, legutóbb a 92.

A 20 éves Horváth Béla az Inter futballcsapatának kulcsemberei közé tartozik, ezt az is bizonyítja, hogy rá bízták a pontrúgások végrehajtását. A tehetséges középpályás eddig 36 élvonalbeli mérkőzésen három gólt lőtt. Valamennyit az idei szezonban szerezte, legutóbb a 92. percben elért találatával rabolt pontot a sereghajtó a Dubnica otthonában.

Fiatalon került Somorjáról az Interhez.

Tizenöt esztendősen igazoltak le a sárga–feketék, a Karol Brezík irányította ifjúsági együttesben irányításával gyorsan gyökeret vertem. Két évvel később Pecze Károly már mélyvízbe dobott, s bemutatkozhattam a Corgoň Ligában.

Mi az oka, hogy a siralmas bajnoki rajt után feltámadt az Inter?

Egyértelműen segített az edző-csere. Karol Brezík a keret nagy részét az ifjúsági együttesből ismeri, tudja, kire hogyan lehet hatni. Addig sem futballoztunk rosszul, de hadilábon álltunk a szerencsével. Lelkileg felrázta a gárdát. Biztat bennünket, s belénk sulykolta, hogy ha kihozzuk magunkból a maximumot, az eredmények sem maradnak el. Vannak nálunk jóval gyengébb együttesek is, biztosra veszem: kivívjuk a bennmaradást.

Dubnicai találata hanem is aranyat, de pontot ért. Hogyan született az egyenlítő gól?

Brezík 16 méteres lövése lepattant egy védőről, elsőként ismertem fel a lehetőséget, s közelről a hálóba lőttem. Az eddigi legszebb találatomnak az elsőt tartom, a ligeti nyitányon 11 méterről bombáztam a kapuba.

Bátyja, Csaba Trencsénben futballozik, hamarosan a pályán találkoznak?

Alig várom már a november 13-át, ekkor idahaza fogadjuk az AS csapatát. Remélem, a meccs után én leszek az elégedettebb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?