Schumacher már ötszörös világbajnok

Magny-Cours.

Michael Schumachernek volt oka az ünneplésreReuters-felvételMagny-Cours. A brazil Barrichello (Ferrari) el sem tudott indulni, a német Frentzen, a pénzszűkében bohóckodó, a versenyről lemaradt Arrows pilótája nem helyettesíthette az olasz Fisichellát (Jordan), a finn Raikkönen (McLaren) először nyerhetett volna, ám elfékezte magát, győzhetett a német Michael Schumacher, persze Ferrarival, s már ötszörös F1-es világbajnok a Francia Nagydíj után.

Úgy kezdődött, hogy kiderült, mindössze tizenkilencen versenghetnek, Heinz-Harald Frentzen nem helyettesíthette Giancarlo Fisichellátaz Arrows német pilótájának menedzsmentje elutasította Eddie Jordan kérését. Pedig a versenybírók, s a másik kilenc istálló vezetői is hozzájárultak ehhez a lépéshez.

A bemelegítő edzésen az akkor még csak négyszeres világbajnok, ferraris német Michael Schumacher volt a leggyorsabb csapatársa, a brazil Rubens Barrichello előtt. Harmadik az olasz Jarno Trulli (Renault) lett. A kolumbiai Juan Pablo Montoya (BMW-Williams) mindössze öt pilótát előzött meg. És úgy végződött, hogy Michael Schumacher megszerezte ötödik világbajnoki címét, miután megnyerte a Francia Nagydíjat, s hat futammal a befejezés előtt már behozhatatlan előnnyel, 62 ponttal vezet a kolumbiai Juan Pablo Montoya előtt.

Közben Silverstone-hoz hasonlóan a brazil Rubens Barrichello (Ferrari) a Francia Nagydíjon sem tudott elindulni a felvezető körre, így a szabályok szerint csak a mezőny végéről kezdhette volna a futamot. De nem kezdte onnan se.

Viszonylag nyugodtan rajtolt mezőny, Montoya megőrizte első helyet Schumi előtt, Räikkönen volt a harmadik. A 26. körben Montoya első boxlátogatása 8.4 mp-ig tartott, így Schumi átvette a vezetésta kolumbiai csak a negyedik helyre tért vissza. Egy körrel később Schumacher kerékcseréje és tankolása is 8.4 mp-et vett igénybe, Räikkönen került az élre, Coulthard lett a második.

A 28-29. körben kimentek a McLaren-pilóták is: Räikkönen 8.5 mp-et töltött a boxban, Coulthard kerékcseréje 11.2 mp-ig tartott - újra Schumi vezetett. Míg a 35. körben megbüntették, mert a kerékcsere után szabálytalanságot követett el, ráment egy vonalra, nem kellett, nem szabadott volna, át kellett mennie a boxutcán, csak a harmadik helyre érkezett vissza.

A 43. körben Montoya másodszor 11.5 mp-ig volt a boxban, Räikkönen került az élre. A 48. körben: M. Schumacher második kerékcseréje és tankolása 8.8 mp-ig tartott. A 49. körben: Räikkönen boxkiállása 8.7 mp volt, közvetlenül Schumi elé tért vissza. Az 54. körben: Coulthard kerékcseréje 7,7 mp-ig tartott, az elsőről a harmadik helyre került. Újra Räikkönen vezetett Schumacher előtt.

Az 59. körben Coulthard is Schumacher sorsára jutott, őt is megbüntették, ezzel együtt megőrizte harmadik helyét. Aztán a 67. körben Räikkönen túl nagy lendülettel érkezett az egyik kanyarba, kisodródott, Schumacher köszönte, nyerhetett, világbajnok lett, ötödször, történelmet írt. A Forma-1 1950 óta íródó történetében Schumacher szerezte meg a leggyorsabban a világbajnoki címet a pilóták között. Az eddigi csúcstartó a brit Nigel Mansell volt: 1992-ben a 11. futam után ünnepelhette vb-elsőségét, ám akkor összesen 16 viadalt rendeztek, így a versenyek 68,7 százalékát követően mondhatta magát világbajnoknak. Idén a Francia GP szintén a 11. futam volt, de mivel 17 versenyből áll a sorozat, Schumacher a nagydíjak 64,7 százalékát figyelembe véve hódította el ismét az elsőséget.

Schumi 174. F1-es nagydíján indult, 61. győzelmét aratta. Sorozatban harmadik, amúgy ötödik vb-elsőségét szerezte (1994, 1995, 2000, 2001, 2002), ez még csak az argentin Fangiónak sikerült (1951, 1954, 1955, 1956, 1957).

Michael Schumacher: „Ilyenkor keresem a szavakat, nehezen tudom megfogalmazni a gondolataimat. Az elmúlt napokban rendkívül nyugodt voltam, nem foglalkoztam azzal, hogy már Franciaországban világbajnok lehetek. Láttam Rubens problémáját a rajtnál, majd Montoya is bajba került. Én szintén hibáztam, amikor a boxutca végén áthajtottam a fehér vonalon. A végén Kimi is rontott, pedig már nem számítottam erre. Igaz, tíz körrel a vége előtt elkezdtem faragni hátrányomból, de nem hiszem, hogy Räikkönen emiatt hibázott. Az utolsó öt körben óriási nyomás volt rajtam, mert nagyon közel kerültem a végső sikerhez. Rendkívül boldog vagyok, hogy újra világbajnok lettem! Olyan emberek vesznek körül a Ferrarinál, akik csodálatos munkát végeznek. Imádom őket, fantasztikus, hogy ezt közösen elértük. Szinte ki sem tudom fejezni a hálámat!“

Kimi Räikkönen: „Valakinek az autójából folyt ki az olaj, ezen csúsztam meg. Pedig sokáig nagyszerűen versenyeztem, de egy ostoba hiba miatt elúszott a győzelem. Remélem, legközelebb már nyerni fogunk.“

David Coulthard: „Véletlenül hajtottam rá a fehér vonalra. Hibáztam, aminek megfizettem az árát. Gratulálok Michaelnek, rendkívüli rekordot állított be a Forma-1-ben!“

A Francia Nagydíj, (72 kör, 305,886 km) végeredménye: 1. Michael Schumacher, Ferrari 1:32:09.837 ó; 2. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes, +1,105 mp; 3. David Coulthard, McLaren-Mercedes, + 31.97, ; 4. Montoya, BMW-Williams + 40.676; 5. R. Schumacher, BMW-Williams + 41.773 mp, 3; 6. Jenson Button, Renault , + 1 kör.

A vb állása: 1. Michael Schumacher 96pont; 2. Juan Pablo Montoya 34; 3. Rubens Barrichello 32; 4. Ralf Schumacher 32; 5. David Coulthard 30; 6. Kimi Räikkönen 17; 7. Jenson Button 11; 8. Nick Heidfeld 6; 9. Giancarlo Fisichella (Tal.) Jordan 6; 10. Jarno Trulli 4.

Csapatban: 1. Ferrari 128 pont; 2. Williams 66; 3. McLaren 47; 4. Renault 15; 5. Sauber 10; 6. Jordan 6.

Következik a világbajnokság 12. futama: Német Nagydíj (Hockenheim, július 28.).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?