Schmiedlová volt a nyerőember, Szlovákia a döntőben

Karolina Schmiedlová

Rebecca Šramková még kikapott az első mérkőzésen Heather Watsontól a Szlovákia—Nagy-Britannia Fed-kupa-selejtezőjében, ám Karolina Schmiedlová második mérkőzését is megnyerte, így 3:1-el jutott az áprilisi, budapesti döntőbe.

Matej Lipták, a szlovák válogatott kapitánya cserélt a szombati napra. A pénteken majd háromórás mérkőzésen diadalmaskodó Viktoria Kužmová helyett a világranglista 202. helyén álló Rebecca Šramkovát nevezte a szombati első egyes mérkőzésre, aki azonnal elbukta az első adogatójátékát 40:15-re Heather Watson ellen. Ahogy a másodikat is, így Watson alig 10 perc játék után már 3:0-ra vezetett. És a harmadikat sem, ezzel Watson már 5:0-ra vezetett. Šramkovának ez alatt az 5 játék alatt 16 ki nem kényszerített hibája volt, és csupán egyetlen nyerő ütése. Watson 9 hibára 5 nyerőt ütött. A brit 24 perc alatt 6:0-ra lezárta az első szettet. Šramková az első játszmában összesen 11 pontot nyert, és ebből csupán kettőt fogadóként.

A második szettet már jobban indította a szlovák játékos, 40:15-re hozta az adogatását. De nem sokáig örülhetett, az 5. játékban megint brékelte Watson, azonban utána nem tudta megtartani a sajátját — 3:3. A 11. játékban megint egy brék, ezúttal brit oldalon, így Watson a meccsért adogathatott. Egy kettős hibával kezdett, de utána nagyon koncentrált volt, és azonnal kihasználta az első meccslabdáját, 6:0, 7:5-re győzött. Ezzel Heather Watson megszerezte az első pontot a briteknek, amit a vendég szurkolók úgy ünnepeltek, mintha az egész meccset nyerték volna meg.

A nap második mérkőzését a világranglista 199. helyén álló Karolina Schmiedlová a britek 141. helyen álló Harriet Dartja ellen játszotta. Schmiedlová meggyőzően kezdett, az első két adogatását semmire hozta. A hatodik játékig mindkét lány magabiztosan hozta a szerváját, ám ekkor Dart megingott és Schmiedlová azonnal brékelte őt. Viszont nem tudta mellé tenni a saját adogatását így Dart 4:3-ra visszajött, majd kiegyenlített 5:5-re. A végjátékot azonba Schmiedlová bírta jobban, így 7:6-ra hozta az első szettet.

A mások gém nehezen indult a szlovák játékosnak, két bréklabdát is hárítani kellett, de tudta tartani az adogatását, így lépéselőnybe került. A második agogatása megtartásáért is nagyon meg kellett dolgoznia Schmiedlovának, ismét két bréklabdát kellett hárítani, Dart viszont Schmiedlovával ellentétben könnyedén hozta az adogatásait, így tartotta a lépést a szlovák teniszezővel. Egy könnyebb Schmiedlová szervajáték után 3:2-re vezettek a hazaiak a második szett közepén. Meglepetésre Schmiedlová volt az, aki először brékelt, így ellépet 4:2-re.

Semmi új a nap alatt, Schmiedlová megint bréklabdákról hozta vissza az adogatását, ezzel Szlovákia egy játékre került a továbbjutástól. Dart pedig új szintre emelte az önsanyargatást, amikor az ütőjével kezdte csapkodni a feje búbját. Az utolsó játék is szoros volt, de nagy nehezen behúzta Schmiedlová, így 7:6, 6:3-ra nyerte a meccset. Ezzel megszerezte Szlovákiának a 3. pontot, és ott vannak a budapesti döntőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?