Schmiedlová legyőzte Venus Williamst

<p>Párizs. Pályafutása so-</p><p>rán először jutott be</p><p>Grand Slam-tornán a harmadik fordulóba a szlovák Anna Karolína Schmiedlová.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A francia nyílt teniszbajnokság női egyesének második fordulójában az egykori világelső, 29. kiemelt amerikai Venus Williams volt Anna Karolína Schmiedlová ellenfele, és a 19 éves szlovák teniszező (csakúgy, mint az első fordulóban a kínai Cseng ellen) szetthátrányból fordítva, 2:6, 6:3, 6:4-re nyerte a 134 percig tartó mérkőzést.

A Williams-nővérek fekete napja

„Ez életem legjelentősebb győzelme. Hihetetlen... Nagyon tisztelem Venust, még most is szabódva gondolok arra, hogy győztem” – kereste a szavakat Schmiedlová még a pályán nyilatkozva. A kassai származású játékos ugyan jóval kevesebb nyerőt ütött, mint amerikai ellenfele (39:26), ám sokkal biztosabban játszott, amiről a ki nem kényszerített hibák száma (47:20 Venus „javára”) árulkodik.

„Az első szettben kicsit ideges voltam, túl rövidek voltak a labdáim. A fontos pillanatok a második szettben, 1:2-nél jöttek, amikor visszabrékeltem Venust, s ez megtörte a lendületét, innentől már hittem benne, hogy jó játékkal legyőzhetem” – mondta a világranglistán 56. Schmiedlová, aki pályafutása során először jutott be Grand Slam-tornán a harmadik fordulóba. Ellenfele az a spanyol Garbine Muguruza Blanco lesz, aki óriási szenzációt okozva kiverte a világelső és egyúttal címvédő Serena Williamst. Az amerikai eddig még mindig versenyben volt a GS-tornák második hetében, ha első számú kiemeltként indult. „Bármi jobb, mint Serenával játszani a harmadik körben... Muguruza nagyon támadó szellemben játszik, de salakon van esélyem, hogy hosszabb labdamenetekre kényszerítsem” – jegyezte meg Schmiedlová.

Cibulková, Hantuchová: papírforma

Ott lesz a Roland Garros harmadik fordulójában Dominika Cibulková és Daniela Hantuchová is. A kilencedik kiemelt Cibulková az osztrák Tamira Paszeket verte 6:3, 6:4-re, és készülhet az ausztrál Samantha Stosur (19.) ellen. Daniela Hantuchová is hozta a papírformát, a selejtezőből főtáblára jutott francia Claire Feuersteint magabiztosan, 6:1, 6:4-re győzte le. A harmadik fordulóban a német Angelique Kerberrel (8.) találkozik.

Kližan öt szettben nyert

A szlovákok tegnapi sikereit Martin Kližan tette teljessé. Bár a holland Robin Haase komoly csatára kényszerítette, Kližan végül 6:1, 3:6, 6:1, 1:6, 7:5-re győzött. Ez volt a pozsonyi teniszező pályafutásának hatodik ötszettes mérkőzése, mérlege 3:3-ra módosult.

A következő körben a világranglistán 39. spanyol Marcel Granollers-Puyol lesz Kližan ellenfele, akit a szintén salakon rendezett, februári Sau Pauló-i tornán már legyőzött. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?