Schmiedlová három év után nyert tornát

A szlovák Anna Karolína Schmiedlová diadalával vég-ződött vasárnap este a bogotái női tenisztorna. A 23 éves játékos az 5. kiemelt, spanyol Lara Arruabarrena-Vecinót győzte le 6:2, 6:4-re.A kassai származású teniszezőnek ez pályafutása harmadik WTA-tornagyőzelme.

A szlovák Anna Karolína Schmiedlová diadalával vég-ződött vasárnap este a bogotái női tenisztorna. A 23 éves játékos az 5. kiemelt, spanyol Lara Arruabarrena-Vecinót győzte le 6:2, 6:4-re.

A kassai származású teniszezőnek ez pályafutása harmadik WTA-tornagyőzelme. Korábban 2015-ben, eddigi legjobb évében tudott nyerni Katowicében és Bukarestben.

Most Bogotában még az is belefért Schmiedlovának, hogy a második szettben 5:1-es előnyénél nemhogy az első meccslabdájával nem tudott élni, de Arruabarrena-Vecino 5:4-re is felzárkózott. „Már a román Ana Bogdan elleni elődöntőben is úgy esett, hogy nehézségeim voltak a meccs befejezésével. Nem tudom, mi történt akkor, talán kevésbé voltam agresszív. Szerencsére így is sikerült nyernem, nagyon örülök, hogy nem tettem magamnak még komplikáltabbá a meccset, és nem engedtem, hogy harmadik szettre kerüljön sor – nyilatkozta Schmiedlová. – Ráadásul a korábbi meccseken idegesebb voltam, hiszen akkor a top 100-ba való visszajutás és a Roland Garros-szereplés volt a tét.”

A világranglistán végül a 84. helyen jegyzik mától Schmiedlovát, aki 48 pozíciót javított. Egyéni rekordjától, a 26. helytől még messzebb van, de a 23 éves teniszező tisztában van vele, a közelmúlt eredményeihez képest fényéveket javult: a bogotái tornát megelőzően másfél évig (!) nem nyert mérkőzést WTA-tornán. „Szeretném megköszönni az edzőmnek, Milan Martinecnek, aki nemcsak ezen a héten állt mellettem, hanem a korábbi nehéz időkben is. Három év óta ez az első tornagyőzelmem WTA-viadalon, nagyon boldog vagyok – mondta Schmiedlová. – Köszönet jár a szervezőknek is, akik a sok eső ellenére is játékra alkalmassá tudták tenni a pályát.”

Salakról azonban most Schmiedlovának kemény borításra kell átállnia, a hétvégi, fehéroroszországi Fed-kupa-meccset ugyanis ezen rendezik a minszki Csizsovka arénában. „Nagyszerű, hogy a csapat egyik játékosa tornagyőzelemmel érkezik az osztályozóra. Nagyon kívántam a sikert Kajának, biztosan sokat nőtt az önbizalma vele. Remélem, gyorsan megszokja a kemény borítást” – kommentálta védence teljesítményét Matej Lipták, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?