<p>A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) két évre eltiltotta az orosz Marija Sarapovát.</p>
Sarapovát két évre eltiltották
Az ötszörös Grand Slam-győztes játékos az egyik első volt azok között, akik a decemberben tiltólistára került meldonium nevű szerrel buktak meg. Sarapovának januárban, a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokságon lett pozitív a doppingtesztje. A 29 éves játékos hivatalos Facebook-oldalán értetlenül állt a szervezet döntése előtt, ugyanis véleménye szerint a vele szemben lefolytatott vizsgálat bizonyította, hogy nem teljesítmény fokozás céljából használt tiltott szert, illetve tudtán kívül doppingolt. Hangsúlyozta, a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fog fellebbezni. Sarapova korábban azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála. A családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. A korábbi világelső - akivel a hír napvilágra kerülését követően legnagyobb szponzorai szinte azonnal szakítottak - eltiltása 2018. január 26-ig szól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.