San Antonióban nyert az Oklahoma City

<p>Az Oklahoma City 98-97-re nyert hétfőn a San Antonio Spurs otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, ezzel 1-1-re alakította a Nyugati főcsoport elődöntőjének négy győzelemig tartó párharcát.</p>

A vendégeknél Russell Westbrook 29 pontot szerzett, és 10 gólpasszt adott, míg Kevin Durant 28 ponttal segítette az együttest. A Thunder sikerében oroszlánrészt vállalt Steven Adams is, aki 12 pontja mellett 17 lepattanót szedett le.    A San Antonióban LaMarcus Aldridge 41 pontot dobott, ezzel George Gervin után - aki 1974 és 1985 között játszott a texasiaknál - a klub történetének második játékosa lett, aki két egymást követő playoff-mérkőzésen legalább 38 pontot szerzett. Gregg Popovich tanítványai a párharc szombati nyitányán 32 ponttal múlták felül riválisukat, akkor 61 százalékos pontossággal céloztak a mezőnyből, ezúttal azonban csak 41 százalékkal dobtak.    Keleten a tavaly nagydöntős Cleveland Cavaliers 104-93-ra legyőzte az Atlanta Hawks csapatát a párharc első felvonásán. LeBron James 25 ponttal, 9 lepattanóval, 7 gólpasszal és 5 labdaszerzéssel vette ki a részét csapata sikeréből, a sztárjátékosnak ez volt pályafutása 120. győztes mérkőzése a rájátszásban, ezzel megelőzte a legendás Michael Jordant.    Eredmények:    Főcsoport-elődöntők:    Kelet: Cleveland Cavaliers-Atlanta Hawks 104-93A párharc állása: 1-0.    Nyugat: San Antonio Spurs-Oklahoma City Thunder 97-98A párharc állása: 1-1.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?