„Sajnos, rosszul futballoztunk”

Rostock. „Nem igaz, megint kikaptunk! – mondta Lisztes Krisztián a vesztes rostocki mérkőzés után. – Sajnos, rosszul futballoztunk, de még így is több helyzetünk volt, mint az ellenfelünknek, de a két kiállítás megpecsételte a sorsunkat.

Rostock. „Nem igaz, megint kikaptunk! – mondta Lisztes Krisztián a vesztes rostocki mérkőzés után. – Sajnos, rosszul futballoztunk, de még így is több helyzetünk volt, mint az ellenfelünknek, de a két kiállítás megpecsételte a sorsunkat. Egy labdavesztés után beálltam a rostocki játékos elé, vállal feltartottam, ez tipikusan sárga lapos taktikai fault volt, erre egyből pirosat kaptam. Akkor már hátrányban voltunk, egy oldalszabadrúgást a kapu elé csavartak, nem ért a labdához senki, az mégis a hálóban kötött ki. De még csak nem is a sarokban... Az ősszel sikeres három-öt-kettes hadrend után áttértünk a négyvédős játékra, de egyszer?en nem találjuk az összhangot. A széleken veszélytelenek vagyunk, alig van helyzetünk, nem is tudom, hogyan estünk össze ennyire. Azt azért remélem, ki nem esünk...” (NS)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?