Sagan szakaszt nyert, övé a sárga trikó

<p>A szlovák Peter Sagan viselheti a sárga trikót a Tour de France-on, miután megnyerte a második szakaszt, s így összetettben az élre állt.</p>

A Saint-Lô és Cherbourg-en-Cotentin közötti 183 kilométeres második etap befutója mintha csak a Tinkoff-Saxo szlovák versenyzőjére lett volna szabva: az utolsó két kilométeren egy meredek kaptató várt a kerekesekre.

Nagyjából egy kilométerrel a cél előtt a mezőny beérte az élen álló Jasper Stuyvent, Roman Kreuziger pedig remekül dolgozott Saganért, húzta őt az utolsó kaptatón. Nem sokkal a cél előtt úgy tűnt, Sagant bezárják az ellenfelek, de a szlovák kerekes kiugrott mögülük, és 2013 után ismét szakaszt tudott nyerni a Touron. Ez volt az ötödik etapsikere a francia körversenyen, 2012-ben háromszor, egy évvel később egyszer diadalmaskodott.

Sagan közismert arról, hogy mindig valami speciális módon ünnepli a szakaszgyőzelmeit, most azonban egyáltalán nem ünnepelt a célban, inkább mérgesnek látszott. Utóbb kiderül, azért, mert nem tudta, hogy győzött. „Azt hittem, még van előttünk két versenyző, nagyon meglepődtem, hogy én nyertem” – nyilatkozta Sagan, aki az összetettben az élre állt, így pályafutása során először viselheti a sárga trikót a Touron. A szlovák kerekes már a pontversenyben is vezet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?