Simona Halep
Roland Garros - Halep a női bajnok
A világelső román Simona Halep nyerte a 117. francia teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben 3:6, 6:4, 6:1-re legyőzte Sloane Stephenst.
A fináléban a 25 éves amerikai nyugodott meg hamarabb, és stabil alapütésekkel 41 perc alatt begyűjtötte az első szettet. A folytatásban a floridai játékos 2:0-ra vezetett, de ekkor 26 esztendős ellenfele rákapcsolt, 4:2-re fordított, majd szűk másfél óra elteltével kiegyenlített. Az utolsó felvonásban Stephens egyre többet rontott, Halep pedig frissebben mozogva 4:0-ra elhúzott, és onnantól már nem engedte ki a kezéből a meccset.
A fordulatos találkozó 2 óra 3 percig tartott.
Halep pályafutása első Grand Slam-trófeáját szerezte meg, a korábbi egyetlen román női GS-bajnok egyesben éppen menedzsere, Virginia Ruzici volt, aki 1978-ban ugyancsak a Suzanne Lenglen Kupát szerezte meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.