Athén. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke bemutatta a 2004-es athéni nyári játékok lángját vivő fáklyát. Az olívafa levelét szimbolizáló, 68 cm hosszú és mindössze 70 dekagramm súlyú, szépívű fáklya két részből áll, anyaga fém és fa.
Rogge bemutatta az athéni fáklyát
Athén. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke bemutatta a 2004-es athéni nyári játékok lángját vivő fáklyát. Az olívafa levelét szimbolizáló, 68 cm hosszú és mindössze 70 dekagramm súlyú, szépívű fáklya két részből áll, anyaga fém és fa. A láng útja hagyományosan mind az öt kontinensen áthalad mielőtt a 2004. augusztus 13-i megnyitóra az athéni Olimpiai-stadionba érkezik. – Az olimpiai láng stafétája az egység jelképe, ami valamennyi népet össze kell, hogy tartson – vélekedett Rogge, aki szemleútján ismét dicsérte az előkészületeket: – Leginkább a népszerű görög tánchoz, a szirtakihoz tudnám hasonlítani az itteni munkát. Lassan, kecsesen, nyugodtan kezdték, majd fokozatosan gyorsulva a végére már-már követhetetlen tempóban építkeznek. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.