Rocksztár és őrült zseni a jégen

<p>Tavaly Stockholmban robbant be a felnőttek között, akkor tizedik lett az Eb-n, idén Pozsonyban hetedik. Az e heti, debreceni junior műkorcsolya-vb-n az aranyéremre is esélyes, de néhány éven belül a felnőttek között is dobogóra állhat. Az izraeli Daniel Samohinnal beszélgettünk.</p>

Tel-Avivban született, a szülei oroszok, és pályafutása elején amerikai színekben versenyzett. Hogyan lett izraeli válogatott?A bátyám, Stanislav orosz színekben kezdte, aztán az USA-t képviselte, s most ő is izraeli színekben korcsolyázik. Én amerikaiként versenyeztem, de nemzetközi szinten sosem léptem jégre. Három éve úgy volt, hogy az USA színeiben részt vehetek a mexikói junior Grand Prix-n, de az utolsó pillanatig nem dőlt el, hogy engem küldenek-e, vagy egy másik srácot. Abban a bizonytalan helyzetben édesapám azt javasolta, versenyezhetnék izraeli színekben is. Eleinte hezitáltam, de aztán rájöttem, végül is tök menő lenne azt az országot képviselni, ahol születtem. Egy héttel a junior Grand Prix előtt megjött az amerikai szövetség döntése, hogy én mehetek a versenyre, de akkorra már elhatároztam, hogy országot váltok. Melyik országot érzi a magáénak?Teljesen nemzetközi vagyok, és mindenkinek drukkolok. Szerintem minden ország nagyszerű, egyikre se mondanám, „óh, ez az enyém”, szerintem minden ország mindenkié. De nagyon élvezem, hogy izraeli színekben versenyezhetek. Rendkívül támogatjuk egymást, a versenyeken igazi csapatként vagyunk jelen, és én szeretem ezt az érzést. Amikor láttam a csapattársamat, Alexei Bychenkót ezüstérmesként Pozsonyban a dobogón, kicsordultak a könnyeim, annyira örültem a sikerének. Teljesen megérdemelte ezt az érmet, nagyon keményen megdolgozott érte. Nagyszerű pillanat volt, az egész csapat sírt és ölelgette egymást. Csodálatos volt látni az izraeli zászlót magasba emelkedni egy Európa-bajnokságon. Az izraeli csapatban szigorú belső szabályok vannak, a csapatot biztonsági emberek kísérik. Mennyire volt nehéz ebbe beleszokni az amerikai csapat laza légköre után?A biztonsági embereink nagyon jó fejek, azon igyekeznek, hogy jól érezzük magunkat. Tudják, hogy eleve stresszesek vagyunk egy versenyen, nem akarnak plusznyomást helyezni ránk. Nekünk csak annyi a kötelességünk, hogy értesítsük őket, mikor hova megyünk, kivel leszünk. Ez nem probléma. Nincs ezzel gondunk, a többiek meg még csodálnak is minket: „Óh, nektek testőreitek vannak!” A szülei edzősködnek, így evidens volt, hogy megtanul korcsolyázni. De minek köszönhetően tartott ki a jégen?A bátyámnak, Stanislavnak. Ő is korcsolyázik, a jövő szezonban már versenyezni fog, csak most ki kellett hagynia egy évet térdműtét miatt. A pozsonyi jó eredményeinknek köszönhetően Izraelnek három helye lesz a jövő évi Eb-n, úgyhogy hárman jövünk: Alexei, a bátyám és én! Szuper lesz! De hogy a kérdésre válaszoljak: három és fél évesen kezdtem korcsolyázni, az apukám volt az első edzőm, és látni akarta, tényleg komolyan gondolom-e. Minden nap nyúztam, hogy vigyen már le a pályára, szóval megbizonyosodhatott róla, hogy eltökélt vagyok. Ezért is tartottam ki. Édesapja, Igor az edzője, édesanyja, Irina a koreográfusa. Nem sok ez néha?Időnként egy másik edzővel és egy másik koreográfussal is együtt dolgozom, mert néha kell a környezetváltás ahhoz, hogy az ember ne kényelmesedjen el. De egyébként nagyon jó a viszonyom az apukámmal, úgy is, mint edző és tanítványa, úgy is, mint apa és fia. Mindenben támogat és bízik bennem. Ha valami miatt nem érzem jól magam, fáj a hátam vagy a lábam, nyugodtan megmondhatom ezt neki, és akkor aznap könnyített edzésem van. Ő is tudja rólam, hogy nem ellógni akarom a munkát, keményen dolgozom, de inkább teszek egy lépést hátra, és aztán tízet előre, minthogy tíz lépést menjek előre, de aztán az egészet elveszítsem, és száz lépéssel visszaessek. Mi az első műkorcsolyával kapcsolatos meghatározó emléke?Az amerikai korosztályos bajnokság, amikor 11 éves voltam. A selejtezőben kűrt kellett futnunk, és a második helyen álltam. Emlékszem, odamentem az apukámhoz, és azt mondtam neki: „Mindent meg fogok tenni, és győzni fogok!” És így is lett. Akkor tudatosítottam, hogy én ezt akarom csinálni. Nem az érem miatt, hanem azért, mert tapasztaltam, hogy a kemény munka kifizetődik, és ezt többször is át akartam élni. Mi volt pályafutása eddigi legemlékezetesebb pillanata?A tavalyi Európa-bajnokság nagyon nagy élmény volt. Sok versenyen vagyok már túl, mindnek megvolt a maga különleges pillanata, de az az Eb volt az igazi nagy bemutatkozásom, és azóta az emberek is jobban figyelnek rám. Akkor kezdtük el Izraelt felrakni a műkorcsolyatérképre, ezért az az Eb az eddigi kedvencem. Stockholmban a Scorpions Still Loving You című dalára futott dinamikus rövidprogramjával rengeteg rajongót szerzett. Ezt a rövidprogramot az idei szezonra is megtartotta. Hogyan választotta ki ezt a zenét?Mindig is szerettem különféle stílusokat kipróbálni, és különféle zenékre futni, de nem túl klasszikus darabokra. Szeretem a Scorpionst, apukámnak pedig egyenesen ez a kedvenc együttese, úgyhogy neki is tetszett az ötletem, hogy a Still Loving You-t használjam. Stockholmban még csak egy négyfordulatost ugrott a rövidprogramjában, Pozsonyban már kettőt.Évről évre igyekszem fejlődni, nehezebb ugrásokat, összekötő elemeket rakni a programba. Néha visszanézem a régi videóimat, hogy lássam, miben fejlődtem a leginkább. Remélem, jövőre már a felnőtt Grand Prix-sorozatban indulhatok, és már a bírók is így fognak rám tekinteni, nem juniorként. Idén junior és felnőtt szinten is versenyez. Mennyire nehéz ezt így megoldani?Nem annyira nehéz. Inkább a címkékről szól, amelyeket ránk aggatnak. Például van egy ilyen meggyőződés, hogy ami az összekötő elemeket illeti, abban a juniorok jobbak. De én azt gondolom, mindenki máshogyan korcsolyázik. Igyekeztem olyan zenéket választani, amelyek mind a két szinten megállják a helyüket. A legtöbb korcsolyázó számára a program a zene utolsó másodpercével ér véget. Ön azonban még a meghajlásnál sem lép ki a szerepéből.Idén kezdtem ezt el, mert szeretném, ha az emberek számára emlékezetesek lennének a programjaim. Amíg a jégen vagy, addig egy karakter bőrébe bújsz, és én ezt az elejétől a végéig meg akarom mutatni. Ha nem is korcsolyázok éppen jól, akkor is folytatnom kell a show-t. A nézők ugyanis nemcsak ugrásokat és forgásokat akarnak látni, hanem egy előadást. Azt akarom, hogy mindig showman módjára menjek le a jégről. A rövidprogramjában egy rocksztárt alakít, a kűrjében Sherlock Holmes bőrébe bújik. Mit kedvel a legjobban ezekben a programokban?Éppen a karaktereket. Először rocksztárnak kell lennem, aki a legjobb a világon, és ehhez méltón kell viselkednem. A kűrben meg egy őrült zsenit alakítok. Nagyon menő szerepek: egy rocksztár és egy zseni! A pozsonyi Eb-n érdekes véleménycsere alakult ki a négyfordulatosok szerepéről és a sportág jövőjéről. Vannak, akik szerint a triplák idővel teljesen el fognak tűnni, mások szerint limitálni kellene a négyfordulatosok számát.Remélem, ez utóbbi nem fog bekövetkezni. A sportnak fejlődnie kell, én személy szerint a nőknél is több tripla axelt és négyfordulatos-kísérletet látnék. Nem szeretném, ha korlátozások lennének. Ha bevezetnének is valamilyen korlátozást, szerintem nem lenne hosszú életű. Mert ha például csak három négyfordulatost lehetne ugrani a kűrben, egy kis idő elteltével a versenyzők elkezdenének zúgolódni, hogy ők négyet vagy ötöt szeretnének csinálni. Persze semmit nem lehet elsietni, tavaly két négyest ugrottam a kűrben, idén csak egyet adtam hozzá pluszban, nem kettőt. A szervezetnek is hozzá kell szoknia a nagyobb terheléshez. A salchowon és a toeloopon kívül milyen négyfordulatosokat gyakorol?A rittbergert és a lutzot, de ez utóbbit főleg majd a szezon után fogom gyakorolni, mert túl nagy a sérülésveszély. A nemrég visszavonult korcsolyázókat általában vagy inkább sportolónak, vagy inkább művésznek tartották. Úgy tűnik, az új generáció képviselőjeként már ötvözi ezeket az erényeket, a programjaiban ott vannak a legnehezebb technikai elemek, de a közönség is élvezi őket.Nagyon örülök neki, ha így látnak, mert pontosan ezt akarom elérni. Jó akarok lenni minden téren: az ugrásokban, forgásokban és showmanként is. Juzuru Hanju képes erre, be tudja vonni a közönséget a programjaiba. Valahányszor látom őt korcsolyázni, nagyon élvezem, egyrészt mert nyolcezer esetből kétszer ront, másrészt mert ott vannak az ugrások, a forgások, meg a show is. Én is szeretném ezt elérni, s mivel 18 évesen még mindig fiatal vagyok, remélem, sokat fogok fejlődni. Van példaképe?A bátyám a példaképem. Miatta kezdtem korcsolyázni, és minden nap látom, milyen keményen dolgozik. A felkészülésemben is segít, átsegít a nehéz napokon. De kettejük közül ön a jobb korcsolyázó.Nem, ő a jobb! Még akkor is, ha most nem tud ugrálni a sérülése miatt, ő a jobb. Hét évvel idősebb nálam, tapasztaltabb, mindig is jobbnak fogom gondolni saját magamnál. Ha egészséges, ugyanazokat az ugrásokat ugorja, mint én, szóval nincs különbség kettőnk között. A nemzetközi mezőnyben van olyan versenyző, akire felnéz?Azokat a korcsolyázókat szeretem, akiknek megvan a saját stílusuk, még akkor is, ha nincs négyfordulatosuk vagy tripla axeljük. Azokra nézek fel, akik nem próbálnak másokat utánozni, nem azokat a zenéket használják, mint mindenki más. Gyakran előfordul, hogy csak úgy sétálgatok egy versenyen, meghallok egy zenét, amit korábban még sosem hallottam, és rohanok fel a tribünre, mert egyszerűen látnom kell, ki korcsolyázik rá. Nincs kimondott kedvencem, de sok korcsolyázó van, akit szeretek nézni, például a lett Deniss Vasiljevs. Az ilyen korcsolyázók engem is motiválnak. A debreceni junior-vb-re éremesélyesként utazik, ráadásul két komoly riválisa, Nathan Chen és Sota Yamamoto sérülés miatt nem lesz ott a versenyen. Kit tart a legnagyobb ellenfelének?Én senkire sem tekintek ellenfélként, mert pontosan tudom, hogy a többiek is milyen keményen dolgoznak a sikerért. Mindenkinek azt kívánom, mutassa meg tudása legjavát, és győzzön a legjobb. Mik a hosszú távú tervei?Még sok év áll előttem, és rengeteg terv, cél, ötlet van a fejemben, amelyeket igyekezni fogok megvalósítani. Érdekes lenne például egyszer egy kűrben megugrani minden négyfordulatost! Úgy érzem, nincs előttem korlát, de egészségesnek kell maradnom, és valahol mégis csak határokat kell szabnom magamnak. Persze nem túl nagyot, nem egy kőfalat, csak egy alacsony korlátot, ahol az ember megáll, kifújja magát, aztán átlépi…
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?