Rimaszombatban randevúztak a 3D-íjászok

3D íjász

Legutóbb a Szlovák Kupa negyedik fordulójára gyűlt össze a hazai 3D-íjászok mezőnye a rimaszombati erdei pályán. Lévay Tibor házigazda, a sportág szlovákiai nagy alakjai közé tartozik, de mivel igazán jól ismeri a pályát, így odahaza nem szokott versenyezni. Ez történt június első napján is. Észrevételei azonban bőven akadtak.

„Összesen 236-an álltak lőállásba a nyolc versenyből álló sorozatunk újabb állomásán – mondta érdeklődésemre. – Saját magamat dicsérni nem illő, ezért inkább mást idéznék. Történetesen egy Ausztriából jött, 75 éven felüli versenyzőt, aki hajnali háromkor indulva érkezett és lépett lőállásba. Bejegyzésében arról írt, hogy nagyon tetszett neki az erdő, a pálya, csak dicsérte versenyünket, de még a kaját is. Tudni kell, hogy ha valaki Rimaszombatban indul, kevesebbet lő, mint az átlaga. Nálunk komoly, erős pályát tudunk építeni, és építünk is. Előfordul, hogy az 1. osztályú íjász alig lövi meg ezt a szintet, máshol meg csillagos egyesre végez. Hozzánk olyanok szeretnek járni, akik komoly világversenyekre akarnak felkészülni, mert az erdős pályánk tálcán kínálja a versenyzői kihívásokat, s könnyen megtéveszti még a legjobbakat is. Ilyenkor nem a rontás a baj, hanem azt kell megkeresni, hogy hol van a hiba. S a bosszantó az, amikor meg vagyok győződve a távolságról, de közben a valóságban nem annyi. Azért jönnek hozzánk a legjobbak, hogy tanuljanak a hibáikból, és ne a világversenyeken rontsanak. Mert tudják, hogy a Lévay úgy építi fel a pályát, hogy ki lesz velük tolva, becsapós lesz. Ezért mindig nagyon nehéz, de tanulságos kaland vár a mezőnyre.”

Rimaszombatban négy korkategóriában (férfiak és nők is külön) indultak 7 fegyvernemben, vagyis különböző íjakkal. Lőállásba állt Gondán György, a világszövetség alelnöke is, aki CU felnőtt férfiben csak harmadik lett. Sokkal több világversenyre jár, mint bárki a mezőnyben, mégsem lett első. „Azért is jött el, hogy megnézze a pályát, melyen szeptemberben Európa-kupát rendezünk. Ilyenből évente csak három van földrészünkön, s a legutóbbi állatfigurás célokból nagyon sokat felhasználunk majd akkor is, persze másképpen” – tette hozzá búcsúzóul Lévay Tibor.

Érdekes

A legjobb hazaiak

Kiragadott rimaszombati győztesek, BB kategória, kadett fiúk 13+ (9 induló): Gyenge Adrián 227 pont; szenior férfiak 18+ (16): Holló Dávid (mindketten szlovákiaiak) 303. CRB kategória, szenior férfiak 18+ (5): Tóth József (magyarországi) 332. CU kategória, szenior férfiak 18+ (12): Neufeld Jenő 327. HU kategória, szenior férfiak 18+ (17): Balogh Gábor 313. PBHB kategória, szenior férfiak 18+ (10): Csóri Viktor 232. TRLB kategória, szenior nők 18+ (5): Gulyás Melinda 216. TRRB kategória, kadett lányok 13+ (7): Kecskés Eliza 231, szenior 18+ (24): Varga József (mind szlovákiai) 292.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?