Részvételi csúcs a 7. Peredi Tízesen

futás
Pered |

Lépésről lépésre halad előre a Peredi Tízes futóverseny. Hetedik felvonása újabb részvételi csúcsot hozott.

A tavalyi 180 felnőtt indulót túlszárnyalva ezúttal 201 versenyző vágott neki az 5 vagy a 10 kilométeres távnak. Teljes volt a gyerekmezőny, 150 futóval – tájékoztatta lapunkat Zilizi Gyula főszervező, aki ismét sok dicsérő szavat kapott a jelenlevőktől. – Mindenkinek tetszettek a megváltoztatott útvonalak, kedvező volt a fogadtatása a bőséges rajtcsomagnak és megvendégelésnek is.”

A vendégek azonban elsősorban futni érkeztek a mátyusföldi faluba, és tették is a dolgukat: 10 km-en a pozsonyi ŠKP képviseletében Ľuboš Hudák volt a leggyorsabb, a nőknél, akárcsak két éve, a pannonhalmai Szekeres Anna győzött. Öt kilométeren a behame.sk futója, René Valent ért elsőként a célba, a nőknél Veronika Ďurišová, „Azért is volt vonzó a 10 km új útvonala, mert a falu utcáin is végigvezetett, és elhaladtak a futók három peredi tó körül. Változatosabb lett a terep, erdőben is futottak. A győztesek jelentős előnnyel értek célba, nem forgott veszélyben elsőségük. Nagyon sok helyről érkeztek versenyzők, egyre népszerűbb a Peredi Tízes. Helybeliek is voltak a mezőnyben, főleg a Spartan klub versenyzői” – fűzte hozzá a főszervező.

A legjobb perediek – 5 km: Laczkó Bálint, Takács Enikő, 10 km: Laczkó Dániel, Zdenka Hezká.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?