Részvénytársasággá alakul az FTC

Budapest. Nagy változások előtt áll a Ferencváros labdarúgócsapata. Néhány napja jelentették be, hogy a Westel támogatója lesz az együttesnek, s mint az egyesület elnöke, Furulyás János elmondta, újabb tőkeerős szponzorok színre lépése mellett az is változást jelent, hogy a futball kft. hamarosan rt.-vé alakul.

Budapest. Nagy változások előtt áll a Ferencváros labdarúgócsapata. Néhány napja jelentették be, hogy a Westel támogatója lesz az együttesnek, s mint az egyesület elnöke, Furulyás János elmondta, újabb tőkeerős szponzorok színre lépése mellett az is változást jelent, hogy a futball kft. hamarosan rt.-vé alakul.

Felpezsdült az élet a Ferencváros labdarúgócsapata körül, s nemcsak azért, mert jól szerepel az UEFA-kupában: jelentős és ami fontos, pozitív változások történnek az együttest működtető kft. körül. Talán a leglényegesebb az, hogy rt.-vé alakul, s mint Furulyás János, a klub elnöke egyben a labdarúgócsapatot működtető kft. felügyelőbizottságának elnöke is elmondta, ettől azt remélik, új, tőkeerős támogatók, illetve részvényesek jelennek meg a csapatnál. ĺgy pedig mind szakmailag, mind eredményességben előbbre léphet.

Júliusban elkészítették a kft. záró mérlegét, s most már azt várják, hogy a cégbíróságon bejegyezzék az rt.-t. Ha ez megtörténik, akkor a csapat részvényeit adhatják-vehetik, változhat a tulajdonos, több pénzhez juthatnak a labdarúgók, és persze jobb játékosokat szerződtethet az együttes.

Bármi történjék is a futballistáknál, az egyesület beleegyezése nélkül ,mivel négytized százalékos üzletrésze van, lényegi kérdésben nem határozhatnak a kft., illetve majd az rt. vezetői. A klub vétójoga megmarad, minden fontos ügyben csak a hozzájárulásával dönthetnek. Ez nem azt jelenti, hogy a Ferencváros bele akarna szólni a futball mindennapi dolgaiba, de fontos határozat csak úgy születhet, ha ahhoz a klub is hozzájárul.

Furulyás úgy véli, most igazolódik a döntésük, s jól tették, hogy annak idején üzletet kötöttek a Fotexszel. Igaz, sok választásuk nem is nagyon volt, hiszen csőd közeli helyzetben volt a klub. A vevő azóta pontosan fizeti a 600 millió forintos részleteket és a kamatokat, s az FTC már egyenesbe került. Ez azért is nagy szó, mert az adásvétel idején tartozás alatt roskadozott az egyesület, elmaradtak a játékosok és a vezetők fizetései, s összesen 730 millió forintot vissza kellett fizetni azoknak a „szponzoroknak“, akik korábban az egyesület mögött álló földművelésügyi minisztérium nyomására „segítettek“.

Most ott tartanak, hogy a tizenegy szakosztály jól működik, már kis tartalékot is képeztek, a kétszer 600 millió forintos hátramaradó Fotex-törlesztés, a kamatokkal együtt, szintén bankba kerül, segíti a szakosztályok biztonságos, hosszú távú működését. Hogy jó úton haladnak, bizonyítja, hogy például a női kézilabdázók megszerezték a Szuper Kupa bronzérmét.

Furulyás hozzátette, a jó működés a szponzoroknak is köszönhető, márpedig őket döntően befolyásolja a futball. A csapat meg jól szerepel, s lassan újra a Fradi adja a válogatott gerincét. És az elnök szerint örök érvényű a mondás, hogy jó Fradi nélkül nincs jó magyar válogatott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?