Remek támadások, halvány kapusok - szlovák szereplés számokban

A kapusok

Kapusposzton túlkínálat volt a szlovák válogatottban. Az idény során védett a nemzeti csapatban Andrej Košarišťan (4 mérkőzésen), Július Hudáček (4), Branislav Konrád (1), Jaroslav Janus (2), Denis Godla (2), Marek Čiliak (2) és Patrik Rybár (1) – kivétel nélkül mindig jól. A bostoni Jaroslav Halák távollétében a szakmai stáb végül a tavalyi vb-hármasnak szavazott bizalmat. 

Az első számú hálóőrnek választott Rybár az amerikaiak ellen bravúrosan teljesített, utána viszont nagyon visszaesett. A finnek ellen nem tudta megadni a győzelem esélyét a csapatnak, Kanada ellen pedig le is cserélték az ötödik bekapott gól után. Egyet pihent, majd a franciák ellen visszatért a kapuba, de a helyzet nem változott. Mindezt a statisztika is alátámasztja: Rybár 86,36%-os védési hatékonyságával mindössze a 19. (!) a vb-rangsorban, csak a norvég és az osztrák kapust megelőzve. A meccsenként átlagban kapott 3,45 góljával a 13. helyen zárt.

Čiliak mutatói csak hajszálnyival jobbak a másfél meccséről, az utolsó két találkozón szerepet kapó Godla teljesítménye pedig a viszonylagos „tétnélküliség” miatt nehezen összevethető velük.

A védők

Craig Ramsay az utóbbi évek legerősebb hátvédsorát válogathatta be. Andrej Sekera, Erik Černák, Christián Jaroš és Martin Marinčin az NHL-ben játszik, Michal Čajkovský a KHL-ben, Marek Ďaloga és Martin Fehérváry a svéd ligában. Egyedül a kassai Patrik Koch lóg ki a nagy nevek sorából. Lényegében csak a bostoniakkal NHL-nagydöntőt játszó Zdeno Chára és a válogatottsági rekorder, a gyengébb szezonja miatt mellőzött Dominik Graňák hiányzik a legjobbak közül. 

Ennek ellenére a szlovákok 19 gólt kaptak 7 meccsen, ami nem túl fényes hármas közeli átlagot jelent. Összehasonlításképpen: a nyolc negyeddöntős közül csak a németek és a svédek idevágó adatai közelítik vagy haladják meg ezt az értéket, amiket ráadásul kissé torzít egy-egy méretesebb zakójuk (kanadai–német 8:1 és orosz–svéd 7:4). A legjobbaknak – oroszoknak, finneknek, kanadaiaknak – feleannyira gólképes csak a védelmük.

S még egy adat: a szlovákok az utolsó előttiek az emberhátrányos védekezésben, 19 kiállításukból hetet büntetett meg góllal az aktuális ellenfél.

A védők támadásban kompenzáltak, Marinčin (3 gól, 4 gólpassz), Sekera (2+3) és Černák (3+2) a vb legponterősebb játékosai közé tartoztak. 

A csatárok

A 28 lőtt gól a második legmagasabb szám a csoportban, a másik nyolcasból az orosz–svéd–cseh hármas tudott ennél több gólt termelni. A támadókra nézve mégis jelent némi kritikát, hogy csak Richard Pánik (1+6) vette fel eredményességben a versenyt a legjobb védőkkel. A házi góllövőlista élén Matúš Sukeľ végzett öt találattal, ami óriási teljesítmény a negyedik (!) sor 23 éves csatárától. Sukeľ sokat profitált abból, hogy klubtársa, a 18 (!) éves Adam Liška mellett játszhatott, aki 2+1-es mutatóval zárt, és aki előtt szintén óriási jövő áll.

Tomáš Tatar hihetetlen lelkesedéssel hokizott, de a Montreal gólvágójától két találatnál többre számítottak. Ladislav Nagy (2+3), Michal Krištof (1+2), Marián Studenič (1+4) vagy Libor Hudáček (2+0) teljesítménye épp annyival maradt el az optimálistól, ami már negyeddöntőt érhetett volna. Komolyabb kritika a gólképteleneket illetheti, főleg az NHL-es tapasztalattal rendelkező Marko Daňót, vagy a számos ziccert kihagyó Róbert Lantošit (Nitra) és Dávid Bucot (Slovan). Mário Lunter pedig még náluk is észrevehetetlenebb volt.

A szövetségi kapitány

A kanadai Craig Ramsay két éve érkezett Szlovákiába. Miroslav Šatan, a válogatott főmenedzsere szemelte ki a posztra az NHL-ben 1070 mérkőzést játszott 68 éves szakembert, akinek egy ütőképes csapat kialakítása volt a feladata a hazai vb-re.

A kitűzött célt, a negyeddöntőbe jutást nem teljesítette a válogatott, ebből a szempontból sikertelen volt Ramsay. A (támadásban) mutatott játékot viszont minden szakíró a vancouveri olimpia örömhokijához hasonlította. A csapat nagyon együtt volt, a remek öltözői hangulat ezúttal nem csak üres szólamként hangzott a mixzónabeli villáminterjúkban. 

A másik oldalon hiába sulykolta Ramsay a játékosokba a győztes tengerentúli mentalitást, a meccsek hajrájában néha önműködő üzemmódba lépve rögtönözték és izgulták túl a dolgokat. A kanadaiak és a németek ellen az utolsó pillanatokban veszítettek. Utóbbi meccset mindenki kulcsfontosságúnak tartotta már a vb előtt is, ennek ellenére Ramsay nem kért időt a szlovákokat óriási hidegzuhanyként érő német egyenlítés után az 58. percben – pedig akkor már túl voltak egy rossz, kanadai végjátékbeli tapasztalaton....

A sokáig „jegelt” Godla kapus és Dávid Bondra is kaphatott volna lehetőséget a hatodik meccsnél korábban is, főleg, hogy akadt jelölt a lecserélésre (Rybár, Čiliak, Lantoši, Lunter...).

A szurkolók

A kassai Steel Aréna befogadóképességéből mintegy hét és fél ezret foglalhattak el a szurkolók a vb alatt, ami nem extra sok európai viszonylatban. De ez a 7500 szlovák drukker Tatarék meccsei alatt elképesztő atmoszférát varázsolt. Minden újabb találkozón még egy picivel karneválibb volt a hangulat, a hokisok nem győzték dicsérni a drukkereket, akik belehajszolták őket – ha nem is a győzelmekbe, de – a jó játékba.

A nyolc évvel ezelőtti, pozsonyi hazai környezettől eltérően ezúttal nem hatott nyomasztóan a játékosokra a negyeddöntős elvárás/reménykedés, azért sem, mert a gyengébbre sikerült időszakaikban sem hangzott fel még minimális füttyszó, egyetlenegyszer sem. A skandálásnak, üdvrivalgásnak, jókedvnek vége-hossza nem volt, még a már többé-kevésbé tét nélküli britek vagy dánok elleni meccsen sem. 

Kisebb szépséghibának a kanadaiak elleni, frusztráltságból adódó himnuszkifütyülés és söröspohárdobálás számít. A (szlovákiai magyar) fülnek nem túl szimpatikus „Mi vagyunk itt otthon” rigmus szerencsére igen ritkán hangzott fel.

A korábbi kudarcok

A szlovák válogatott zsinórban hatodszor nem fért be a legjobb nyolcba világbajnokságon. A 2017-es mélyrepülést (14. hely) kivéve általában egy-egy mérkőzésen múlt a kudarc. A kulcsfontosságú találkozókon rendre begörcsölnek a szlovákok, a németek már nemegyszer ütötték el őket a negyeddöntőtől (2011-ben 4:3-ra, 2016-ban 5:1-re nyertek), de a franciák, a dánok vagy épp a lettek ellen is betliztek már a közelmúltban.

A bravúrsiker mellett (idén az USA 4:1-es legyőzése) ugyanis a biztos továbbjutáshoz minden „kötelező” találkozót kell hozni, ez pedig törvényszerűen elmarad. Így az utóbbi hat évben ötödször lett 9. Szlovákia.

Ez a helyezés azt jelenti, hogy a világranglistán is a 9. a szlovák válogatott, azaz már biztosan nem lesz automatikus résztvevője a pekingi téli olimpiának. Igaz, csak a selejtező utolsó fázisába kell bekapcsolódnia, a három négyes torna egyik házigazdájaként, ahonnan már csak a csoportgyőztesek jutnak ki az ötkarikás játékokra.