Real-kalauz

Úgy gondolják, mindent tudnak a világ leghíresebb csapatáról, a Real Madridról? Azt például tudják-e, melyik militáns szervezet rabolta el 1963-ban Di Stéfanót?

Aki Madridba utazik, vagy éppen a spanyol futballért rajong, esetleg szimplán futballfüggő, annak ajánlhatunk egy futballbedekkert. Nem csupán az exkluzív képanyag miatt.

Mitől lett „királyi gárda” a Real, s honnan a fehér mezszín? Meglepő, de a fehér színt az angol London Corinthians mintájára választotta az 1902. március 6-án alapított Madrid Football Club. A „királyi” jelző eredete pedig XIII. Alfonz spanyol királyhoz kapcsolódik, aki 1920-ban adott engedélyt arra, hogy a csapat használja a királyi címert – innentől hívják Real Madridnak a klubot. Ekkor már a csapat játékosa volt Santiago Bernabéu, aki 17 szezont húzott le a fehéreknél, 1943-ban pedig klubelnök lett – az ő nevét viseli ma a Real-szentély.

Az első spanyol bajnokság (1928-ban) nem a legszerencsésebben végződött a fővárosiak számára: hiába vezettek az egész pontvadászat alatt, az utolsó fordulóban kikaptak a Bilbaótól, így az első bajnoki trófea a Barca vitrinjébe került. 1932-ben azonban veretlenül nyerték meg a bajnokságot, a kapuban a 150 ezer pezetáért megvásárolt csodakapussal, Zamorával.

A következő aranyra 1954-ig kellett várni, de megérte, Bernabéu klubvezetői politikájának köszönhetően ugyanis előbb az argentin Di Stéfano, majd Gento, Raymond Kopa, 1958-ban Puskás Ferenc, egy évre rá pedig a brazil Didi érkezett Madridba. Az álomcsapat meg is nyerte az 1955/56-os szezonban rajtoló Bajnokcsapatok Európa Kupáját, sőt: 1957-ben, 1958-ban, 1959-ben és 1960-ban is! A Realnak nem volt ellenfele ekkoriban, a Kopa, Rial, Di Stéfano, Gento, Puskás csatárötösből Di Stéfano és Puskás tűnt ki leginkább: előbbi mind az öt BEK-döntőn betalált, utóbbi 1960 májusában 21 perc alatt 4 gólt lőtt az Eintracht Frankfurt elleni győztes fináléban (7:3). Érdekesség, hogy az 1957/58-as szezonban csak egyetlen csapat tudta legyőzni a félelmetes Realt – a budapesti Vasas. A sikerszéria töretlenül folytatódik Puskásék után is: a hatvanas években 10 szezonból 9-szer bajnokok, csak 1966-ban nem, akkor viszont ismét megnyerik a BEK-et.

A mélypont az 1973/74-es szezonban jött el: az UEFA Kupából már az első körben kiestek (Ipswich), a bajnokságban 18 forduló után csak 4 győzelem áll a nevük mellett, ráadásul a Johann Cruyff vezérelte Barcelona 5:0-ra kiütötte őket Madridban. 1976-ban stadionbezárással büntették a klubot, mert a Bayern elleni kupameccsen egy pályára rontó szurkoló megütötte Gerd Müllert. A krízisből nem jelentett kiutat Di Stéfano edzősködése sem: a legenda irányításával 1982-ben elveszítették a KEK-döntőt az esélytelen Aberdeennel szemben, amelynek kispadjáról egy ismerős arc dirigált: Alex Ferguson. Di Stéfano egyetlen erénye edzőként, hogy az ő keze alatt mutatkozott be az új nemzedék, amellyel a Real 1986 és 1990 között zsinórban 5 bajnoki címet nyer. Chendo, Sanchís, Martin Vázquez, Butragueno és Michel, majd a mexikói Hugo Sánchez és az argentin Jorge Valdano: ilyen kaliberű játékosokkal a Real ismét tündökölt, az 1989/90-es szezonban például 107 gólt lőttek a bajnokságban (a „szaltózó” Hugo Sánchez ebből 38-at jegyzett).

folytatás ismert: jöttek a zaklatott kilencvenes évek, Prosineckivel, Zamoranóval, majd a „galaktikusok” korszaka. S hogy ki rabolta el Di Stéfanót? Vagy hogy mi a közös Májer Lajosban és ifjabb Albert Flóriánban? Olvassák el a könyvet! (gj)

(Dévényi Zoltán, Harmos Zoltán: Real Madrid; Aréna 2000 Kiadó, Budapest, 2005)

Sztárok kínos vereségei

A győzelmi szériák mellett néha egy-egy csúfos vereségbe is beleszaladt a Real – legutóbb a Király Kupában a Zaragoza ellen (1:6). 1999-ben a Valenciától kaptak egy hatost, 1994-ben pedig a Camp Nouban kaptak ki 5:0-ra a Barcától. Ötösökből még volt néhány, pl. a Kaiserslautern (1982, UEFA-kupa, 0:5), az AC Milan (BEK, 1989, 0:5) vagy a Celta Vigo ellen (bajnokság, 1:5).

A teneriffei átok

A kilencvenes évek elején kétszer is a Kanári-szigeteki kiscsapat,a CD Teneriffe tréfálta meg a madridiakat. 1992-ben a Real listavezetőként utazott Teneriffébe a bajnokság utolsó meccsére. A bajnoki címhez nyernie kellett volna, de a 2:0-ás vezetés is kevés volt: a Real 3:2-re kikapott, az elsőséget pedig a Barca szerezte meg. Egy évvel később megismétlődött a malőr: az utolsó fordulóban ismét Teneriffe–Real, ismét hazai siker (2:0), s ezzel a Real ismét lecsúszott a bajnoki címről (amelyet ismét a Barca szerzett meg). A Teneriffe kispadján ekkor egy ex-madridi ült: az argentin Jorge Valdano...

Játékosvásárlások (euróban)

Zinedine Zidane 73,5 millió

Luis Figo 60 millió

Ronaldo 45 millió

David Beckham 37,5 millió

Nicolas Anelka 33,5 millió

Robinho 25 millió

Julio Baptista 25 millió

Walter Samuel 23 millió

Michael Owen 12 millió