Rangos birkózótorna Komáromban és Gútán

ÁGH ISTVÁNKomárom/Gúta. Szombaton, szeptember 6-án immár tizenkettedik alkalommal zajlik a komáromi Spartacus birkózóklub hagyományos nemzetközi erőpróbája, a Kúr Géza Emlékverseny.

ÁGH ISTVÁN

Komárom/Gúta. Szombaton, szeptember 6-án immár tizenkettedik alkalommal zajlik a komáromi Spartacus birkózóklub hagyományos nemzetközi erőpróbája, a Kúr Géza Emlékverseny. A Duna-parti határváros sikersportágának egykori kiválósága, későbbi edzője és tisztségviselője tiszteletére kötöttfogásban rendezett viadalon a szervezők Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia, Szerbia, Románia, Ukrajna és Szlovákia mintegy százötven versenyzőjének részvételére számítanak. „A bolgárokat és a lengyeleket leszámítva már a nevezéseket is megkaptuk. A szakági szövetség a nemzetközi viadalok szervezőit arra kéri, hogy egy-egy korosztályban minden súlycsoportban rendezzenek megmérettetést. Választásunk a diákokra esett, ebben a korosztályban 12 súlycsoportban zajlanak a küzdelmek. A résztvevők a kezdők, a diákok valamint a juniorok mezőnyében három szőnyegen összesen negyvenegy súlycsoportban csatáznak az érmekért. Pergős, zökkenőmentes erőpróbára van kilátás, hiszen a versenyek három szőnyegen zajlanak” – tájékoztatott rendezvényükről Kúr Károly, a komáromi Spartacus birkózóklub elnöke. Vajon a hazaiak hány birkózójukkal képviseltetik magukat a tornán? „Az összes hadra fogható birkózónkat, szám szerint harminchármat csatába küldjük. Egyesek számára a legfontosabb a nemzetközi konfrontáció, a tapasztalatszerzés, mások viszont jó eséllyel pályáznak a dobogós helyezésre, az elsőségre” – bizakodott a főszervező Kúr Károly. A torna, melyre a rendezők nagy szeretettel invitálják a sportkedvelőket, szombat délelőtt tíz órakor kezdődik.

A XII. Kúr Géza Emlékversenyt vasárnap a Vág-partiak viadala, Gúta Nagydíja követi a sorban. „Mérlegeltünk, s időpontot változtattunk. Ezzel a döntéssel a hozzánk látogató külföldi klubok időt és pénzt spórolhatnak meg. Nem kell kétszer utazniuk immár egymást követő versenyeinkre. Szombaton Komáromban, vasárnap pedig nálunk birkózhatnak. Csupán annyi a különbség a két verseny között, hogy a miénk szabadfogásban zajlik” – fogalmazta meg nóvumnak számító versenyszervezési stratégiáját Gőgh Mihály. A szervezők Csehország, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia és Szlovákia közel száz versenyzőjének részvételére számítanak. „Nálunk a részvétel még a győzelemnél is fontosabb. Mi elsősorban a jó hangulatra, a baráti szálak szorosabbá fűzésére fókuszálunk. Természetesen szeretnék minél eredményesebben szerepelni. Védenceink közül a tavalyi kiíráshoz hasonlóan a Kürthy fivérek a legesélyesebbek a győzelemre” – nyilatkozta az elvárásokról a vendéglátók tisztségviselője. A két korosztályban (kezdők, diákok) zajló verseny a gútai sportcsarnokban délelőtt tíz órakor rajtol el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?