Radványi a cseh II. ligában

<p>Radványi Miklós lesz a cseh II. ligában szereplő MFK Frýdek-Místek labdarúgócsapatának a vezetőedzője. A 46 éves szakember, aki idén januárig a DAC-ot irányította, szerdán kétéves szerződést köt a morva klubbal.</p>

Új kihívásnak tartom a felkérést, először fogok külföldön edzősködni. A cseh II. liga színvonalas, a csapat az elmúlt pontvadászatban a 14. helyen végzett, idén a középmezőnyben akarunk zárni. A városban szeretik a focit, átlagosan ötezren járnak a meccsekre, a derbikre még ennél is többen – mondta lapunknak Radványi Miklós. – Az MFK csütörtökön Karel Orel vezetésével kezdte meg a felkészülést, ő lesz az asszisztensem. Régóta ismerjük egymást, hiszen annak idején Opaván csapattársak voltunk. A korábban a DAC-ban futballozó Martin Matúš is a keret tagja. Alig várom már, hogy lássam a csapatot, erre először szerdán kerül sor, amikor a Kim Grant Nemzetközi Futballakadémia csapatával mérkőzünk. Vannak kiszemeltjeim, majd elválik, milyen posztokon kell erősítenünk.”

Tizenöt együttes lesz a cseh II. ligában, mert miután a Viktoria Žižkov nem kapta meg a licencet, egyetlen harmadosztályú gárda sem vállalta a második vonalbeli szereplést. Így csak egy kieső lesz. Az MFK Frýdek-Místek az Opava otthonában kezdi az augusztus elsején induló bajnokságot. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?