Premier League – Liverpoolban lesz a derbi és az esetleges bajnokavatás

Premier League - A szurkolók a késői meccskezdés ellen tiltakoznak

A városi tanács döntése értelmében nem viszik semleges helyszínre az angol labdarúgó-bajnokság liverpooli rangadóját, az Everton és az FC Liverpool összecsapását, amelyen utóbbi akár be is biztosíthatja elsőségét, harminc év után először.

A Premier League küzdelmei a koronavírus-járvány miatt száz nap után, jövő szerdán folytatódnak, ekkor a második helyen álló címvédő Manchester City az Arsenalt fogadja, és ha vereséget szenved, akkor a 25 pontos előnnyel vezető Liverpool három nappal később az Everton elleni városi derbin szerezheti meg fennállása első Premier League-győzelmét.

Korábban a hatóságok azzal a tervvel álltak elő, hogy a Vörösöknek semleges helyszínen kell lejátszaniuk azokat a találkozókat, amelyek a bajnoki cím sorsáról dönthetnek. Amennyiben a Liverpool az Everton ellen még nem lehet bajnok, akkor a következő fordulóban, az Anfield Roadon a Crystal Palace ellen teheti ezt meg, igaz, nézők nélkül.

A rendőrség eredetileg azt szerette volna, hogy a szezonból hátralevő mind a 92 találkozót semleges stadionban játsszák, ezt azonban a klubok elutasították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?