Premier League: Kontra, rekontra a bajnoki címre

szalah

Az első fordulóban aratott meggyőző, sima győzelmekkel a Liverpool és a Manchester City is bejelentkezett a bajnoki címre. Ennél hatás- és kattintásvadászabb címet aligha lehetne adni egy cikknek az első fordulót követően, most mégis az a helyzet, hogy két csapat kiemelkedni látszik a Premier League mezőnyéből, és ha órákon keresztül, részleteiben boncolgatnánk az esélyeket, akkor is erre a tömör kijelentésre juthatnánk. 

Az angol labdarúgó-bajnokság nyitófordulójának vasárnapi játéknapján a Liverpool erődemonstrációt tartott az Anfiled Roadon, amelynek a West Ham United volt az elszenvedője: Jürgen Klopp együttese 4–0-s győzelemmel üzent a címvédő Manchester Citynek, hogy komolyan gondolja idén a trónfosztást. 

A Liverpool ezzel 500. győzelmét ünnepelhette a Premier League-ben, az MU, az Arsenal és a Chelsea után a vörösök a negyedik csapat, amely elérte ezt az álomhatárt.

Jobb, mint amire számítani lehetett

„Nem kétséges, remek rajtot vettünk. Az előszezon során sok a bizonytalanság, nincs igazi fok- vagy hatásmérője az elvégzett munkának, csak a bajnoki rajt ad képet a csapat igazi formájáról. Miután megszereztük a vezetést, úgy érzem, feloldódott a csapat, de egyben ki is engedett, és nem gyakoroltunk akkora nyomást az ellenfelünkre, mint szerettem volna. Persze nem vagyok elégedetlen, de ez itt a Premier League: az első perctől az utolsó fordulóig a legmagasabb szinten kell játszani, harapósan, éhesen a sikerre” – kezdte értékelését Jürgen Klopp, aki egyénileg is értékelte játékosait, kezdve a Liverpoolban bemutatkozó Naby Keitával. 

„Nagyszerű teljesítményt nyújtott, hamar felvette a ritmust, és beilleszkedett a csapatba. Ezt megkönnyítette, hogy itt is hasonló szerepkörben számítok rá, mint amit a Leipzigben játszott – a nyolcas posztja ideális számára, noha sokoldalúsága miatt máshol is bevethetem. A többiekre sem lehet panaszom, annak pedig külön örülök, hogy Sturridge a beállítását követően másodpercek alatt gólt szerzett. Megérdemelte, kőkemény munkát végzett az előszezonban” – mondta a mester, akinek egy új problémával is meg kell küzdenie a szezonban. 

Érdekes

Rui Patrício szép gesztusa

A Premier League-ben szereplő Wolverhampton Wanderers csak a rajt előtt hozta nyilvánosságra a 2018/2019-es szezonban viselt mezszámait. Ebben lényegében semmi különös nincs, ám a portugál Sportingtól 16 év után távozó kapus, Rui Patrício a posztján leggyakrabban használt egyes helyett inkább mást választott új klubjánál, mégpedig azért, hogy a leukémia miatt visszavonuló korábbi Wolves-kapus, Carl Ikeme egyese üresen maradhasson. 

A portugál válogatottal 2016-ban Európa-bajnoki címet szerző kapus Ikeme tiszteletére nem egyes, hanem 11-es mezben véd majd az előttünk álló idényben. 

A rotálás a szezon kulcsa

„Azzal, hogy erősödött a keretünk mélysége, minden játékosomnak hozzá kell szoknia, hogy nagy lesz a rotálás, vagy hogy nem mindenki kap majd annyi lehetőséget, mint szeretne. Ezt elsősorban augusztusban és szeptemberben kell majd tolerálni, amikor még valamivel kevesebb meccsünk van, de aztán beindul a szezon, a húsdaráló, bőven lesz lehetőség bizonyítani. Alberto Moreno például egyre jobb és jobb, remekül dolgozott a nyáron, és a kispadra sem fért oda. Egyszerűen meg kell hoznom ezeket a döntéseket, de ugyanez igaz Adam Lallanára, Clyne-ra, Dom Solankéra vagy Divock Origire. Egyre jobbak és jobbak, de ezt is várja el tőlük mindenki, és amikor eljön az idő, bizonyíthatnak” – mondta Klopp. 

Az angol Four Four Two jóslata szerint egyébként a Liverpool keretének bővülése lehet a kulcsa a sikernek, és a szaklap szerint áprilisban még versenyben lesznek Kloppék a bajnokságért. 

A City a legnagyobb esélyes, de a   2008/2009-es szezon óta nem volt címvédés a Premier League-ben. Klopp csapatának két nagy feladata van: féken tartani a Manchester Cityt és saját futballját konzekvensen játszani 38 fordulón át. Legutóbb túl sok döntetlenjük volt a vörösöknek, mégpedig 12 – ez legalább néggyel több, mint bármelyik másik együttesnek a nagy hatosból. Ezeknek az ikszeknek a számát jelentősen csökkenteni kell, ha nem akarják megint 75 ponttal beérni. Nem lehet elszórakozni a meccseket a Cardiff, a Huddersfield, a Wolves vagy a Newcastle ellen – írja a lap.  

Érdekes

Szurkoló a pályán

Különös közjáték akasztotta meg a Liverpool idei első bajnokiját vasárnap délután. Jürgen Klopp csapata hazai pályán fogadta a West Ham Unitedet, és a találkozó 81. percében egyszer csak egy tizenéves kissrác rohant be a pályára. Az eset annyira váratlanul ért mindenkit, hogy biztonsági őrt nem is nagyon lehetett látni a fiú körül. A pályára szaladó drukkernek egyetlen célpontja volt: a csapat egyik legnagyobb sztárja, Mohamed Szalah. Az egyiptomi hamar felismerte, hogy nem akar rosszat a fiatal szurkoló, így aztán magához ölelte, jelezte a pályaőröknek, hogy nem kell aggódni, és valamit a rajongó fülébe suttogott. Ezután a fiú lement a pályáról, a meccs pedig folytatódhatott. Az eset ugyan teljesen ártalmatlan volt, ugyanakkor aggasztó – mind biztonsági, mind morális szempontból – hogy szinte mindennapossá váltak a pályára berohanó szurkolók, legyen az Szalah-rajongó kisfiú vagy a putyini erőszakrezsim elleni tüntető aktivista a vb-döntőben. 

Bekezdett a ManCity is

Mindehhez persze lesz egy-két szava Pep Guardiola csapatának is. A címvédő idegenben 2–0-ra legyőzte az Arsenalt a Premier League nyitányán, előbb Raheem Sterling, majd Bernardo Silva volt eredményes.

A kékek az Ederson – Walker, Stones, Laporte, Mendy – Bernardo Silva, Fernandinho, Gündogan – Mahrez (60. De Bruyne), Agüero (79. Gabriel Jesus), Sterling (87.  Sané) csapattal húzták be a rangadót, vagyis rögtön a kezdőben kapott lehetőséget a Leicestertől megszerzett Mahrez. 

A túloldalon Unai Emery is debütált az Arsenal kispadján, ami pedig a csapatot illeti, a londoniaknál az új szerzemények közül Szokratisz Papasztatopulosz és a fiatal Matteo Guendouzi is a kezdőcsapatban kapott helyet. Nem sok jóra számíthattak a csapat drukkolói a meccset megelőzően, hiszen a baszk származású Emery finoman fogalmazva sem tudott eddig eredményesen szerepelni Pep Guardiola csapatai ellen, a vasárnapit megelőző tíz meccsből egyet sem tudott megnyerni. Ezúttal sem volt másképp: a Manchester City a mérkőzést végig uralva aratott győzelmet az Emirates Stadionban, az Arsenalnál voltak biztató jelek, de az is látszott, hogy Emerynek bőven lesz még dolga a csapattal.

Érdekes

Ette a cigit Sarri

Maurizio Sarri, a Chelsea olasz menedzsere nem sokáig bírja cigi nélkül. Élete első Premier League-meccsén biztos a szokásosnál is feszültebb volt. A kispadoknál már régóta nem lehet cigizni, de Angliában a stadionok környékén sem, így Sarrinak nem lesz könnyű dolga a PL-ben. Az erős dohányos olasz a Huddersfield elleni meccsen sem nagyon bírta, volt, hogy egy cigi füstszűrőjét tette a szájába, mintha cigizne.

Guardiola: Csodálatos a keret

„Fantasztikus játékosokkal dolgozhatok, nagyszerű keretünk van, amely képes lehet megfelelni minden kihívásnak” – kezdte értékelését a meccs után Pep Guardiola, és ha tudjuk, hogy a City kispadján olyan futballisták ültek, mint Kevin De Bruyne, Gabriel Jesus, Vincent Kompany, Nicolás Otamendi vagy éppen Leroy Sané, akkor nehéz vitatkozni a szavaival. 

„Remekül kezdtük az idényt, magas tempóval, intenzíven, talán csak a második félidő elején aludtunk el egy kicsit. Nehéz nyarunk volt, a vb sok kihívás elé állított minket, és mindezt figyelembe véve igazán értékes az Arsenal elleni győzelem és a mutatott játék. Persze sokat segít nekünk, hogy már két éve együtt dolgozunk, és a játékosaim nagyjából tudják, mikor mit várok el tőlük. Rijad Mahreznek még sokat kell tanulnia, de ezzel együtt is fantasztikusan illeszkedett be, megvolt a sebessége, a dinamikája, jó döntéseket hozott. Sterlinggel is nagyon meg vagyok elégedve, sok igaztalan kritikát kapott a világbajnokság alatt, a torna ráadásul fizikálisan is sokat kivett belőle természetesen, ennek ellenére bátran számíthatok rá, kirobbanó erőben várta a rajtot” – fogalmazott Guardiola. 

Amikor ezt hallgatjuk, ne feledjük: csupán 27 nappal a labdarúgó-világbajnokság döntője után rajtolt el a Premier League új szezonja, amelyben nehéz elképzelni, hogy bárki igazán veszélyes legyen a Liverpoolra vagy a Cityre. 

Hegedűs Henrik

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?