Premier League - Ki szólhat bele a Chelsea-MU párharcba?

London |

<p>A hétvégén elkezdődik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League 2010/11-es idénye, amelyben várhatóan ismét a címvédő Chelsea és a 2009-es bajnok Manchester United harcol majd a bajnoki címért.</p>

Az elmúlt idényben a londoni Kékek végül egy ponttal bizonyultak jobbnak a Vörös Ördögöknél, akiknek így nem sikerült a rekord, s lecsúsztak 19. bajnoki aranyérmükről.
A nyári átigazolási időszakban különösebben egyik gárda sem volt aktív, igaz, a Chelsea szerződtette az izraeli Youssi Benayount az FC Liverpooltól, aki így klubot cserélt Joe Cole-lal. Utóbbi mellett távozott a Kékektől a német Michael Ballack, a brazil Juliano Belletti és a portugál Ricardo Carvalho is. Maradtak viszont a 30-as éveik közelében, vagy azon túl járó meghatározó játékosok, akik Carlo Ancelotti vezetőedző szerint nagyon sok tapasztalattal rendelkeznek, ezért nincs szükség a gárda fiatalítására.
"Sokkal jobbak leszünk, mint az előző szezonban, mert mindannyian gazdagabbak lettünk az elmúlt év tapasztalataival - fogalmazott az első angliai idényében bajnoki címet szerzett olasz szakember. - Nem érzem, hogy öregedtem volna, viszont jobb edző lettem, mert nagyok sokat tudtam meg a helyi futballközegről."
Sir Alex Ferguson, a Manchester United trénere kevésbé magabiztos, szerinte ugyanis még a tavalyinál is keményebb küzdelem várható az első négy, Bajnokok Ligája-indulást érő helyért.
"Az előző idényben sokat változott a Premier League - mondta a 68 éves skót mester. - Egészen más volt, mint a korábbi években, mert az első négy pozícióért küzdő együttesek folyamatosan pontokat hullajtottak. Ez azt jelenti, hogy az ellenfelek erősödtek, s a mostani szezonban is nagyon oda kell majd figyelnünk többek között az Aston Villára, az Evertonra, a Tottenhamre és a Manchester Cityre."
Utóbbi egyesület közel 90 millió fontot költött az új igazolásokra: érkezett például a spanyolokkal júliusban világbajnoki címet szerzett David Silva a Valenciától és az elefántcsontparti Yaya Touré a Barcelonától. A legutóbb csalódást keltő, hetedik helyen zárt FC Liverpool az új edzővel, Roy Hodgsonnal ismét az aranyéremért szeretne küzdeni, ahogyan az utoljára 2004-ben első Arsenal is.
A szombaton kezdődő első körben a Tottenham a Manchester Cityt fogadja, a Chelsea-hez pedig a West Bromwich látogat. A Liverpool és az Arsenal vasárnap a forduló rangadóján találkozik az Anfield Roadon, a Manchester United pedig hétfőn látja vendégül az élvonalba egy év szünet után visszajutott, Kádár Tamást is foglalkoztató Newcastle Unitedet. Gera Zoltán csapata, a Fulham szombaton a Bolton Wanderers vendégeként kezdi az idényt.

Premier League, 1. forduló:
szombat:
--------
Tottenham Hotspur-Manchester City 13:45 ó
Aston Villa-West Ham United 16
Blackburn Rovers-Everton 16
Bolton Wanderers-Fulham 16
Sunderland-Birmingham City 16
Wigan Athletic-Blackpool 16
Wolverhampton Wanderers-Stoke City 16
Chelsea-West Bromwich 18:30
vasárnap:
---------
FC Liverpool-Arsenal 17 ó
hétfő:
------
Manchester United-Newcastle United 21 ó

Az előző idény végeredménye:
1. Chelsea                 37   95-32    83 pont
2. Manchester United       37   82-28    82
3. Arsenal                 37   79-41    72
4. Tottenham Hotspur       37   65-37    70
5. Manchester City         37   72-44    66
6. Aston Villa             37   52-38    64
7. FC Liverpool            37   61-35    62
8. Everton                 37   59-49    58
9. Birmingham City         37   37-45    50
10. Stoke City              37   34-44    47
11. Blackburn Rovers        37   40-55    47
12. Fulham                  37   39-42    46
13. Sunderland              37   47-54    44
14. Bolton Wanderers        37   40-66    36
15. Wigan Athletic          37   37-71    36
16. Wolverhampton Wanderers 37   30-55    35
17. West Ham United         37   46-65    34
18. Hull City               37   34-75    29 - kiesett
19. Burnley                 37   38-80    27 - kiesett
20. Portsmouth              37   34-65    19 - kiesett

A Portsmouth együttesétől 9 pontot levontak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?