Premier League – Brightonból igazolt belga válogatott szélsőt az Arsenal

Leandro Trossard

Az angol Premier League-ben listavezető Arsenalnál folytatja pályafutását Leandro Trossard, a belga válogatott labdarúgót a tabellán hetedik Brightontól szerződtették.

Az Arsenallal kötött megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra, csupán annyit, hogy hosszú távra kötelezte el magát. Brit médiabeszámolók szerint négy és fél esztendőre írt alá, az Ágyúsok pedig bónuszokkal együtt 27 millió fontot fizetnek játékjogáért. Új klubjában akár már vasárnap sor kerülhet bemutatkozására a harmadik pozíciót elfoglaló Manchester United ellen.

A 28 esztendős szélső hazája mindhárom csoportmérkőzésén pályára lépett az év végi katari világbajnokságon, összesen pedig 24-szer öltötte magára a nemzeti csapat mezét. A most zajló bajnoki idényben 16 találkozón hét góllal segítette a Brightont, köztük a Liverpool elleni mesterhármassal októberben az Anfielden.

Az Arsenal brit sajtóértesülések szerint közel áll a katari vb-t ugyancsak megjárt kilencszeres lengyel válogatott hátvéd, Jakub Kiwior leigazolásához. A goal.com értesülései szerint a Spezia 22 esztendős futballistáját már csak az orvosi vizsgálatok választják attól, hogy Londonba igazoljon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?