Pozsonyi szálakon erősödik a bősi atlétika

atlétika

Jövő héttől rendszeres általános atlétikai gyakorlások lesznek a bősi műfüves pályán. Minden kedden és csütörtökön délután négytől ötig Tóth Hajnalka edző várja a sportág rejtelmeibe belekóstolni vágyó csallóközi alapiskolásokat, esetleg középiskolásokat. 
 

„A pozsonyi Slávia STU kihelyezett csoportjaként működünk már tavaly óta. Öt atléta – Tési Evelin többpróbázó, Bátky Jázmin vágtázó és ugró, Vida Lilla vágtázó és ugró, Mészáros Kristóf hosszútávfutó és Kosár Levente Máté vágtázó – készül a szakmai irányításom alatt. Mészáros csallóköznádasdi, Kosár padányi, a többiek mind bősiek. Ezalatt legnagyobb sikerünket Tési Evelin érte el: télen bronzérmes volt az ifik között a fedett pályás országos ötpróbabajnokságon, a minap pedig ötödikként végzett a szabad ég alatt rendezett bajnokságon. Mindannyian járják a versenyeket, a jövő ígéretei – mutatja be csapatát az egykori bősi atléta, aki többszörös korosztályos csehszlovák bajnok volt. Magasugrásban 1990-ben ötödikként végzett a junior-világbajnokságon, s ugyanabban az évben a legjobb junior atlétának választották Csehszlovákiában, Sérülés miatt elég korán, már huszonegy évesen befejezte a versenyzést, egyéni csúcsa 186 cm volt. – Tavaly találtam vissza újra az atlétikába. Már előtte is a hatalmába kerültem fiaim révén, hiszen Attila és Gergely is az ugrószámokban tört fel országos viszonylatban. Nem voltam az edzőjük, de 2018-ban eljutottam Gergely pozsonyi klubjával a benidormi edzőtáborba, s ott jöttem rá, milyen közel vagyok ehhez a sportághoz, hogy nekem ezt kell csinálnom. Miután hazaérkeztünk, elvégeztem a másodfokú edzői tanfolyamot, és nyártól elkezdtem dolgozni öt említett védencemmel, akik azóta versenyeznek, araszolnak a sikerek felé. Előbb a fedett pályás Európa-bajnok, Ján Volko Naša atlétika nevű klubjában tevékenykedtünk, később váltottunk a pozsonyi Slávia STU-ba, melynek kihelyezett csoportjaként tevékenykedünk, felváltva Bősön és Pozsonyban edzünk. Most érkezett el a váltás ideje. Rátermett, csallóközi tehetségekkel bővítenénk csapatunk létszámát. Bárki jelentkezhet a megadott időpontban. Szeretném kimozdítani a csallóközi gyerekeket a mobil és a számítógép világából, és a sportpályára csalogatni, megtanítani őket futni, dobni, ugrani, elsajátíttatni velük, majd javítani általános mozgáskészségüket, közösen elindulva tehetségük kibontakoztatása felé.” 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?