Portói hatos, római ötös

<p>Nem haltunk bele az izgalmakba a labdarúgó Bajnokok Ligája első fordulójának második játéknapján. Gólfesztivált rendezett a Roma és a Porto, különben...</p><p>A többi fellépő (14 csapat) egyike sem tudott egynél többször betalálni a kapuba.</p>

KISS TIBOR NOÉ

2011 ősze óta ötödször találkozott egymással a Bayern München és a Manchester City, a két gigász pedig alighanem már unja egymást. A szerdai müncheni parti alapján legalábbis így tűnt, a meccs legizgalmasabb jelenete az volt, amikor a tiki-taka császára, Pep Guardiola pontatlanul passzolta oda a labdát az oldalvonal mellől a Bayern játékosának, Juan Bernatnak. A katalán tréner dörzsölgette is a fejét az eset után – nem ezt szoktuk meg tőle. S nem szoktuk meg azt sem, hogy a Bayern Jerome Boateng góljával nyeri meg a mérkőzését – márpedig most ez történt. A ghánai származású védő a hajrában lőtt a kapuba a tizenhatos sarkának közeléből, lövése Mario Götze hátáról csusszant a hosszú sarokba. Boateng góljához kapcsolódik a nap statisztikai adata is: a Bayern 58 sikertelen kísérlet után talált be újra a BL-ben.

Az E csoport két nagyágyújának jobb teljesítményre lesz szüksége a továbbjutáshoz, a Bajnokok Ligájába három és fél év után visszatérő Roma ugyanis kiváló rajtot vett. Az olaszok már a 31. percben 4:0-ra vezettek a CSZKA Moszkvával szemben (olasz csapat ilyen hamar még sosem „négyelte fel” ellenfelét a BL-ben), s végül 5:1-re megnyerték a találkozót. A Rudi García vezetésével a Serie A-ban is látványos támadófocit bemutató farkasoknál főleg Gervinho brillírozott, az elefántcsontparti játékos két gól mellett egy gólpasszt is jegyzett.

„Nagyszerű Romát láttunk” – értékelt a francia edző, akinek a csapatától van is miért tartaniuk az ellenfeleknek. A Roma ebben a szezonban végre nem csak tizenegy topkategóriás kezdőjátékossal indul neki az idénynek, a CSZKA ellen olyan játékosok ültek a kispadon, mint Ashley Cole, Adem Ljajics, Mattia Destro és Alessandro Florenzi. A Roma amerikai tulajdonosa, James Pallotta hosszú távon a világ első számú futballklubjává szeretné emelni az AS Romát, és a csapat egyelőre ígéretesen teljesít. Igaz, a nyári felkészülési időszak során Dallasban rendezett Real Madrid–Roma meccsen az amerikai közönség 90 százaléka még a Real Madridnak szurkolt – vagyis lesz még munka ezzel a projekttel.

Azt már a Debrecen és a BATE Boriszov BL-selejtezőbeli összecsapásakor láthattuk, hogy a fehérorosz csapat korántsem világverő, s még az elmúlt években megszokott szintjét is jócskán alulmúlja. Portóban kiderült, hogy mit is ér jelenleg a Boriszov a nemzetközi színtéren – nem sokat. A portugál csapat úgy nyert 6:0-ra, hogy jóformán meg sem izzadt, ráadásul a csapatnak még két kapufája is volt a mérkőzésen. Az eredménnyel több klubrekord is megdőlt: a Porto még soha nem nyert ilyen különbséggel a Bajnokok Ligájában, Yacine Brahimi pedig az első Porto-játékos, aki triplázni tudott a BL-ben.

Két sztárcsapatnak ugyanakkor nem sikerült elkápráztatnia a közönséget. A Barcelona csupán 1:0-ra tudta legyőzni hazai pályán a ciprusi APOEL-t. Lionel Messi egyik lövése az oldalvonalon túl landolt, Luis Enrique pedig furcsa nyilatkozatot adott a lefújás után: „Pozitívum, hogy rögzített játékhelyzet után voltunk eredményesek, és hogy nem kaptunk gólt” – mondta az edző. Ezt is szokni kell még: a Barcánál ezentúl az lesz a pozitívum, ha a csapat nem kap gólt? A Chelsea-nek a győzelem sem jött össze. A londoniak a Bundesligában gyenge rajtot vett (4 meccs, 0 győzelem) Schalkét fogadták a Stamford Bridge-en, és meg kellett elégedniük az egy ponttal, mivel Cesc Fábregas korai góljára Klaas-Jan Huntelaar a második félidő elején válaszolni tudott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?