Platini nem akar "Playstation-futballt"

Glasgow |

<p>Továbbra is ellenzi a gólbíró-technológia alkalmazását Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke; amint fogalmazott, nem akar a videójátékhoz, a Playstationhöz hasonló futballt.</p>

Az egykori kiváló labdarúgó ugyanakkor jelezte: a gólvonal mögött közreműködő játékvezető-asszisztensek bevonását elfogadhatónak tartja. Az UEFA amúgy ilyen rendszert alkalmaz a Bajnokok Ligájában a most zajló szezontól kezdve, illetve az Európa Ligában.
A nemzetközi szövetség, a FIFA szabályalkotó testülete a múlt héten döntött arról, hogy foglalkozik a gólbírós rendszer bevezetésével. A lehetséges technológiával szemben négy konkrét elvárás fogalmazódott meg: jeleznie kell, hogy átjutott-e a labda a gólvonalon, ezt egy másodpercen belül kell megtennie, mégpedig nagyon pontosan, megbízhatóan, s a jelnek közvetlenül és kizárólag a játékvezetőhöz szabad eljutnia. Az ilyen rendszert kínáló cégek november 20-ig mutathatják be saját modelljeiket. A tesztelési időszak után márciusban születik döntés az új technológia esetleges bevezetéséről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?