Sport

Pjongcsangi napló: Legyen sötétség!

Szocsiban türelmet kértek az újságíróktól, akiknek szállását menet közben folyamatosan csinosítgatták, tökéletesítették. Az idei olimpián egészen más kihívások várnak a médiafalu lakóira.
Bőd Titanilla

2018. február 9. 15:10

Mindjárt a bejelentkezéskor elénk raktak egy papírt, hogy nézzük át figyelmesen. A koreai és angol nyelvű, részletes ábrákkal illusztrált szöveg arról szólt, hogy az apartman egyes szobáinak kilincse mellett belülről van egy kis, szögszerű bigyó, amelyet benyomva kintről nem lehet kinyitni az ajtót. Ez amolyan biztonsági zár, de ha valaki véletlenül benyomva hagyja, és úgy zárja be maga után az ajtót, akkor kulccsal sem fogja tudni kinyitni.
Úgy fest, csak nekem szokásom minden egyes elémrakott papírlapot végigolvasni, mert ahány kollégának említettem a dolgot, annyi nézett rám értetlenül. Az orosz lakótársnőmmel is úgy ismerkedtem meg, hogy rögtön a megérkezése után sikeresen kizárta magát.


A segítségül hívott önkéntesek először azt a lehetőséget latolgatták, hogy a nappaliból az ablakon keresztül átmásznak Olga szobájába, de aztán szerencsére elvetették a dolgot. A tizennyolcadik emeleten nem biztos, hogy olyan jó ötlet lett volna. Végül csavarhúzókkal és egyéb szerszámokkal megoldották a problémát.
A szobák berendezése nagyon egyszerű, a technológia viszont high-tech. A szobámban szerencsére mechanikus villanykapcsoló van, de a nappali falán egy érintőképernyős "központi számítógép" található, amellyel a világítást és a fűtést is lehet szabályozni. Tiszteletet parancsoló készülék, nem is mertünk hozzányúlni, első két éjszaka a nappali fényárban úszott.


Aztán megérkezett a harmadik lakótársunk, egy magyarországi kolléganő, akinek a szobájában szintén minden villany fel volt kapcsolva, de hiába keresett klasszikus kapcsolót, csak a "központi számítógép" kicsinyített mása csillogott-villogott a falon. 


Biztosan vannak valamilyen felmérések arról, hogy két-három éves gyerekek milyen gyorsan tanulják meg használni a tabletet meg az okostelefont. Mi ennél valószínűleg tovább bénáztunk, de próba-szerencse alapon csak rájöttünk a megfelelő billentyűkombinációra. Jobb alsó, bal felső, bal alsó. S lőn sötétség. A szoba alvásra alkalmas. Bár lehet, hogy felesleges volt strapálni magunkat - sok mindent fogunk itt csinálni, de aludni, hát azt nem nagyon.

Önnek ajánljuk

Kettős termékminőség: akár 2 millió euró is lehet a büntetés

Kihelyezett kiállítások Taksonyon és Tallóson

50 ezer eurót szavazhatunk meg az emlékművek felújítására

Pellegrini a beruházásokról is tárgyalni fog a japán miniszterelnökkel

A rendőrség érdekházasságokat leplezett le a nyitrai régióban

Hatalmas kárt okoztak a kürti gazdáknak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?