Pintér sms-ben üzent

Budapest. Pintér Attilát december 23-án nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjének, az egykori válogatott védő Garami Józsefet váltotta a kispadon. A Matávtól érkezett szakember új minőségében – mivel a felkészülés csak január 5-én kezdődik – még nem mutatkozott be a csapatnak, ám sms-ben már kinevezése napján kapcsolatba lépett a ferencvárosi játékosokkal.

Gera Zoltán, a ferencvárosi szurkolók kedvenceftc.hu-felvételPintér üzenetben értesített valamennyi labdarúgót, hogy az első hivatalos edzés előtt négy napot kijelölt, amikor a futballistáinknak otthon kell teljesíteniük az általa előírt futómennyiséget. A Pintér elmondta, hogy természetesen senkit nem tud és nem is akar ellenőrizni, hogy vajon megcsinálta-e a „házi feladatot”, de bízik a keret tagjainak profi mentalitásában. „Nagyon keményen fogunk dolgozni azért, hogy minél sikeresebben szerepeljünk tavasszal – mondta Pintér Attila. – Ennek érdekében úgy ítéltem meg, hogy mindenkinek könnyebb lesz elkezdenie a közös munkát, ha előtte egy kicsit külön is készül a megerőltető edzésekre. Mindenkinek a saját lelkiismeretére bízom, hogy mennyit végez el az előírt penzumból, de az biztos, hogy január 5-én sokkal könnyebb lesz azoknak a dolga, akik az ünnepek idején is gondolnak már egy kicsit a közös munkára” – tette hozzá a vezetőedző.

Az elmúlt napokban több helyen is napvilágot láttak olyan találgatások, melyek szerint Tököli Attila a téli szünetben esetleg külföldi csapathoz szerződhet. A csatárt szerződése 2004. június 30-ig köti a Ferencvároshoz, és a futballista elmondta, ha rajta múlik, akkor nem vált klubot. „A májusi történéseket követően hónapokon keresztül volt időm átgondolni a jövőmet, és sokat gondolkoztam azon, hogy visszatérjek-e a Fradiba – mondta Tököli. – Mindent mérlegelve arra az elhatározásra jutottam, hogy a Ferencvárosban folytatom a pályafutásomat. Döntésem nem hónapokra szólt, fel sem merült bennem, hogy télen csapatot váltsak. Nem azért döntöttem úgy szeptemberben, hogy most néhány hónap múlva máshova igazoljak. Visszatérésemet egyértelműen az motiválta, hogy a Fradival akarok bajnoki címet szerezni. Éppen ezért értek váratlanul az esetleges külföldi szerződésemmel foglalkozó cikkek. Természetesen a klub új vezetőinek lehetnek új elképzeléseik, ezért a magam részéről csak annyit mondhatok, hogy ha rajtam múlik, akkor maradok a Fradiban!”

Az FTC hivatalos honlapjának látogatói szerint az őszi szezon legjobb ferencvárosi védője Dragan Vukmir lett, míg a fedezetek között Lipcsei Péter végzett az élen. A honlap szerkesztői most a legjobb csatárt keresik. A szavazás még csak rövid ideje tart, ám Gera Zoltán előnye behozhatatlannak látszik, a válogatott támadó eddig 74 százaléknyi voksot kapott, míg az utána következő Marius Sasu csak tizet. A további sorrend: Marek Penksa, Tököli Attila (6-6 százalék), Alekszandar Jovics (4). (ftc.hu, sportforum.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?