Pénzhiány miatt lemondtak a feljutásról

A Rozsnyói járásban fekvő Kuntapolcán ötvenhat évvel ezelőtt alakult a labdarúgó-szakosztály. A 660 lakosú kisközség csapata a 70-es évek elején a kerületi I. A-osztályban futballozott, 1993-ban pedig a rozsnyóiakkal és a késmárkiakkal küzdött a divízióba jutásért.

A Rozsnyói járásban fekvő Kuntapolcán ötvenhat évvel ezelőtt alakult a labdarúgó-szakosztály. A 660 lakosú kisközség csapata a 70-es évek elején a kerületi I. A-osztályban futballozott, 1993-ban pedig a rozsnyóiakkal és a késmárkiakkal küzdött a divízióba jutásért. Balszerencséje volt az együttesnek, mert a hajrában elúszott a magasabb osztályba kerülés. Egy évvel később azonban az átszervezésnek köszönhetően a IV. ligába került, ahol a 12. helyen végzett. Ekkor a kuntapolcaiak a kelet-szlovákiai gárdák közül elsőként igazoltak idegenlégiós labdarúgókat, három ukrán futballista is játszott az együttesben. – Nagyon jó csapatunk volt akkor, hazai meccseinken, melyet 1988-tól villanyfénynél játszunk, mindig megtelt a 500 nézőt befogadó fedett lelátó. Sokat köszönhettünk Mezei Viktor volt klubelnöknek, a magnezitgyár igazgatójának, hiszen az ő ötlete volt a stadionfelújítás és a reflektorok felszerelése is. Akármilyen furcsán is hangzik, de így igaz: Costa Rica-i edzőtáborozáson is voltunk. Úgy jutottunk el a tengerentúlra, hogy a jolsvaiak szponzora az utolsó pillanatban visszalépett, így nem tudták fogadni az amerikaiakat. Mi azonnal elvállaltuk, három hétig voltak a vendégeink. Ezalatt hat előkészületi találkozót játszott a környék csapataival a Costa Rica-i Generalena élvonalbeli együttese, s csak tőlünk szenvedett vereséget (2:0). Nem sokkal ezután visszahívtak az amerikaiak, s felejthetetlen három hetet töltöttünk a tengerentúlon – emlékezett vissza a kuntapolcai labdarúgás legnagyobb sikereire Mihály András szakosztálytitkár, aki 1980-től vezeti a klubot, melynek ügyes-bajos dolgait jelenleg a szintén önfeláldozó Demeter Tiborral intézi. Mint minden csapat, a kuntapolcai is hullámvölgybe került, a negyedik vonalból kiesett az V. ligába, majd nemsokára a járási bajnokságban kötött ki. Többször is sikerült kiharcolnia az V. ligába jutást, ám a pénzhiány miatt képtelenek voltak ütőképes csapatot összehozni, amely megállta volna a helyét a magasabb osztályban. Júniusban újra megnyerte a járási bajnokságot a gárda, azonban nem vállalta az V. ligás szereplést... – Már a pontvadászat kezdetekor tisztában voltunk azzal, ha menet közben nem találunk egy főszponzort, akkor nincs értelme a feljutásnak. Ennek ellenére példásan küzdött a csapat, csak a hajrában, amikor már biztos győztes volt, futballozott könnyel-műen. Az utolsó fordulóig reménykedtünk, ám hiába. A jelenlegi támogatóink, a község és a kisebb szponzorok, sajnos, nem vállalták a többletkiadást. Mivel a második helyen végzett hárskútiak is lemondták az V. ligába jutást, így a harmadik csetnekiek örülhettek a magasabb osztályba kerülésnek – mondta Mihály András.

Az augusztusban kezdődő bajnokságban újra az elsőség kiharcolása lesz a cél, abban bíznak a kuntapolcaiak, hogy sikerül támogatót találniuk, és akkor szerencsét próbálhatnak a magasabb osztályban. A 14 évvel ezelőtt épült stadion a környék kimagaslóan legszebb (villanyfényes) futballpályája, s a csapat ezért is megérdemelné, hogy legalább az V. ligában szerepeljen. – Ľubomír Spišák edző két fordulóval a befejezés előtt, amikor már nyilvánvaló volt, hogy nem vállaljuk a feljutást, távozott, a hajrában Szőllős Gyula ült a kispadon, s nagy a valószínűsége, hogy a következő idényben is ő irányítja majd az együttest, melynek jelenlegi kerete kizárólag sajátnevelésű és környékbeli labdarúgókból áll. Egyelőre úgy néz ki, hogy csak ketten távoznak, a közeli napokban három tehetséges fiatalt szeretnénk leigazolni. A kuntapolcai csapat a következő idényben is szombaton 19 órától játssza hazai mérkőzéseit. Természetesen villanyfénynél – búcsúzott a klubtitkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?