Peking 2008: pozitív a fehéroroszok A próbája

<p>A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) nem hivatalos, de számára biztos forrásból úgy értesült, hogy a pekingi olimpián Pars Krisztián előtt második és harmadik helyen végzett fehérorosz kalapácsvetők első doppingvizsgálata.</p>

Az A próba pozitív eredményt hozott - ezt Gyulai Márton, a MASZ főtitkára mondta az MTI-nek.
Az orosz vessport hírügynökség szerdán számolt be arról, hogy Vagyim Gyevjatovszkij, illetve Ivan Tyihon is megbukott a doppingellenőrzésen, mindkettejük szervezetében túlságosan magas volt a tesztoszteronszint az augusztus 17-i döntő után.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője, Emmannuelle Moreau az AP amerikai hírügynökségnek elmondta: a NOB fegyelmi bizottsága a hónap végi ülésén tárgyalja az ügyet.
A Fehérorosz Atlétikai Szövetség sajtófelelőse, Anasztaszija Marinyina szerint a szervezet eddig semmilyen dokumentumot vagy egyéb értesítést nem kapott az esetleges pozitív tesztekről. Hozzátette: a két versenyző tagadja a vádakat.

A MASZ versenyszervezőktől úgy értesült, hogy a két érintett már le is mondta idénybeli három hátralévő viadalát. Így egyikőjük sem lesz ott vasárnap a szlovákia Dubnicán, szeptember 9-én Zágrábban és a szeptember 13-14-i stuttgarti Világdöntőn.
Gyulai Márton hangsúlyozta: a (NOB), a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hivatalosan addig nem jelentheti be, hogy az olimpiai második Gyevjatovszkij és harmadik Tyihon doppingolt, amíg a második, úgynevezett B teszt ezt nem igazolja.

"Korábban akadtak olyan esetek, amikor a B próba más eredményt hozott, mint az A, éppen ezért nem akarnak rágalmazási pereket" - tette hozzá Gyulai Márton. "Szintén nem hivatalos, de számunkra megbízható forrásból úgy tudjuk, hogy a két fehérorosz atléta mintáját a második próbához csak szeptember 21-én akarják felnyitni. Én viszont nem hinném, hogy addig várnának, ha már egyszer napvilágot látott az első teszt pozitív eredménye. Igaz, a WADA által akkreditált laboratóriumok maximális kapacitással dolgoznak, és nem biztos, hogy van előbb lehetőség a vizsgálat elvégzésére. Márpedig most az idő nem sürget. A versenyzők ráadásul rendelkeznek egy olyan jogosítvánnyal, melynek értelmében amikor kinyitják a második vizsgálathoz a mintáikat, személyesen jelen lehetnek. Ezt a szándékukat viszont előre kell jelezniük. Azt nem tudjuk, hogy melyik labor elemzi Gyevjatovszkij és Tyihon mintáját" - mondta Gyulai Márton.

Amennyiben a két fehérorosz B próbája is pozitív, akkor a WADA ezt jelezi a NOB-nak, amely meghallgatásra berendelni a vétkeseket, és kötelezően felteszi nekik azt a kérdést: hogyan kerülhetett a tiltott szer a szervezetükbe.
"Itt a versenyzők elmondhatják, hogy ártatlannak tartják magát, vagy egyszerűen el sem mennek, hanem írásban jelzik, nem élnek ezzel a jogukkal. Ha véglegesen bebizonyosodik a vétkességük, elveszik az érmeket, majd azt az előreugró versenyzők olimpiai bizottságának kipostázzák. Nem akarok előrerohanni, de ha Pars megkapja az ezüstérmet, nagy ünnepséget rendezünk a tiszteletére" - jelezte a MASZ főtitkára.

A 31 éves Gyevjatovszkijt egyszer már eltiltották, a 2000-es sydneyi olimpia után nandrolon-használat miatt 2002 szeptemberéig nem versenyezhetett. Kettejük közül a 32 éves Tyihon a nagyobb név, ő az elmúlt három világbajnokság győztese, négy éve Athénban pedig olimpiai ezüstérmet szerzett.
Pekingben a szlovén Primoz Kozmus 82,02 méterrel diadalmaskodott, Gyevjatovszkij 81,61-et, Tyihon pedig 81,51-et dobott, Pars 80,96-tal lett negyedik. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?