Peking 2008: 88 ország 260 súlyemelője indul

A súlyemelés Pekingben avatja 150. olimpiai bajnokát, a sportágban csúcsot jelentő 88 ország versenyzői szereztek indulási jogot - hangzott el a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) sajtótájékoztatóján. Aján Tamás IWF-elnök elmondta, hogy 170 férfi - közte egy magyar - és 90 női súlyemelő vesz részt a játékokon, ez is rekord az olimpiák történetében, s itt - vagy a sportlövészetben - adják át az első aranyat.

Minden súlyemelő doppingellenőrzésen esik át, az IWF januártól júniusig több mint 1000 vizsgálatot végzett, Aján Tamás szerint a rengeteg teszttel magyarázható a pozitív esetek magas száma. Ennek következtében Bulgária nem vehet részt az olimpián, a szintén "tömegesen" lebukott görögök pedig a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak. Az EU-ban is felmerült a dopping engedélyezésének kérdése, erről a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tagjaként Aján úgy vélekedett, hogy "elszabadulhat a pokol", és sok sportoló eshet a tiltott szerek áldozatául. A súlyemelés legnagyobb sztárja Pekingben is az iráni Hosszein Rezazadeh lehet, aki ha nyer, ötödikként kerül a sportág háromszoros olimpiai bajnokai közé. Aján a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként úgy vélekedett, a legjobb olimpiák sorába emelkedhet a pekingi. Kiemelte, hogy Kínában varázsszó az olimpia, amelyre minden kapu megnyílik. A szervezőbizottság (BOCOG) több mint 1000 főállású munkatársat és 81 külföldi tanácsadót foglalkoztat. A nemzetközi sportági szövetségek 72 technikai delegátusa között négy magyar - Ádámfi Attila (súlyemelés), Hegedüs Csaba (birkózás), Márkus Gergely (triatlon) és Vaskuti István (kajak-kenu) - található. A BOCOG 1,7 milliárd dollárt költött a biztonságra, a résztvevők egészségére 28 kórház, 97 orvosi állomás és 190 elsősegélynyújtó hely felügyel. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?