Papírforma komáromi vereség Pireuszban

vkspartak

A papírformának megfelelően búcsúzott a Challenge Cup küzdelmeitől a komáromi Rieker UJS egyeteim férfi-röplabdacsapata, miután 3:0-ra kikapott a pireuszi visszavágón.

A komáromiaknak a mezőny egyik legerősebb csapatának tartott Olimpiakosz Pireusszal kellett megmérkőzniük a nyolcaddöntőbe jutásért a nemzetközi porondon. Múlt szerdán Komáromban az Olimpiakosz 3:1-re győzni tudott, de a Duna-partiak meg tudták szorongatni a komoly játékerőt képviselő riválist.

A szerdai, görögországi visszavágó így leginkább már csak formalitásnak ígérkezett, és az Olimpiakosz a várakozásoknak megfelelően magabiztos, 3:0-s (25:12, 25:21, 25:21) győzelmet aratott. „Nagy nevű és röplabdás sztárokkal rendelkező ellenféllel néztünk szembe. Ugyan mindkét meccset elveszítettük, de különösen otthon felejthetetlen élmény volt. Becsülettel képviseltük klubunkat, városunkat és Szlovákiát, és megint óriási tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Az Olimpiakosz elleni mérkőzések nem mindennapi eseménynek számítottakˮ – olvasható a komáromiak hivatalos Facebook-oldalának összegzése.

A bajnokságban harmaadik helyen álló Duna-partiak legközelebb vasárnap 18 órakor lépnek pályára, az extraligában a listavezető VKP-t fogadják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?