Pangás a játékospiacon

Madrid. Tegnap Spanyolországban is kinyitott a téli átigazolási piac, amelyet várhatóan ezúttal is az utóbbi évek tendenciája jellemez majd, azaz nagyobb lesz a kínálat, mint a kereslet.

Madrid. Tegnap Spanyolországban is kinyitott a téli átigazolási piac, amelyet várhatóan ezúttal is az utóbbi évek tendenciája jellemez majd, azaz nagyobb lesz a kínálat, mint a kereslet. Mindez azért, mert a nagy egyesületek a szezon közepén nem szívesen költenek olyan játékosokra, akik valamilyen okból átadólistára kerültek, míg a kisebbeknek nemes egyszerűséggel üres a kasszájuk. Ebben az évadban 125 élvonalbeli játékos van, aki nem szerepelt legalább öt hivatalos mérkőzésen csapata színeiben, így belföldön szabadon igazolható – tavaly ugyanez a szám 87 volt –, a többiek csak a második vonal, illetve külföld felé tekintgethetnek.

Szintén érdekes összehasonlítási alapot jelent, hogy az elmúlt hét évet figyelembe véve az idei nyáron bonyolították le a legkevesebb átigazolást, sőt a téli időszak is egyre kisebb számokat mutat, már ami a klubot váltó játékosokért átutalt összegeket illeti. Tavaly regisztrálták a legkevesebb pénzmozgást, amikor az élvonal klubjai mindössze 17 új labdarúgót igazoltak, összesen 23 millió euró értékben, ráadásul ebből a summából a Real Sociedad egymaga 16,8 milliót „vállalt” Kovacsevics, Nihat és Westerveld megvételével.

Azért persze így is lesz mozgás a piacon, hiszen például a gazdaságilag összeroppant Argentínából most is áron alul érkeznek óriási tehetségek, mint például D’Alessandro vagy Milito, és az utánpótlás egyik leggazdagabb forrása, a másodosztály sem apadt ki. Mindemellett úgy tűnik, hogy ezúttal is akad majd egy klub, amely hajlandó lesz súlyos milliókat áldozni a jobb szereplés reményében – természetesen az ezer sebből vérző Barcelonáról van szó.

Egy voltaképpen ide kapcsolódó hírrel szolgáltak egyes spanyol lapok a Real Madrid háza tájáról: a királyi gárda a nyáron eladná portugál csillagát, Luis Figót, de csak Angliába. A spanyol elitklub 10 millió fontban állapította meg a nemrég még a világ legdrágább futballistájaként is ünnepelt jobbszélső kikiáltási árát. A jelentések szerint az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Newcastle United szívesen megvásárolná, és nem jelentene nekik gondot az összeg kifizetése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?