Öttusa: közepesen vívtak a magyarok

Peking |

<p>Két szám után Horváth Viktor a kilencedik, Balogh Gábor pedig a 12. helyen áll a pekingi olimpia férfi öttusaversenyében. Balogh (19 győzelem/16 vereség, 856 pont) a tizedik helyen zárta a vívást, Horváth (16/19, 784) pedig a huszonegyediken.</p>

Mojszejev és Csien Csen-hua nyerte a legtöbb asszót (26/9, 1024 pont), de nagyon jól vívott az előzőleg a lövészetben is remeklő Svoboda (23/12, 952) is. Összetettben leginkább a címvédő Mojszejevnek nőtt meg az esélye a győzelemre, mivel úszásban és futásban is a legjobbak közé tartozik.

A magyarok visszafogottan kezdtek, legalábbis a közvetlen riválisokhoz képest. Császári Attila, a hazai sportági szövetség elnöke a hetedik-nyolcadik forduló táján meg is jegyezte, hogy éppen azok vívnak jól, akik amúgy is az élcsoportba várhatók. Ebben a szakaszban a cseh David Svoboda, a kínai Csien Csen-hua (Qian Zhenhua), az orosz Ilja Frolov és Andrej Mojszejev, valamint a litván Andrejus Zadnieprovskis és Edvinas Krungolcas egyformán az első nyolc között volt. Aztán a magyarok is kezdtek fölzárkózni, és a remek nyolcas sorozatot produkáló Balogh 17 asszó után már a negyedik, Horváth pedig a tizedik helyen állt. Aztán a vége megint nem sikerült jól, a legeredményesebben vívók egyre jobban elhúztak, miközben magyar oldalon meglehetősen sok vereség becsúszott.

"Úgy érzem, Gabi a végén fejben fáradt el, nem fizikailag. Pedig volt egy 8-0-s periódusa, amiből lehetett volna építkezni. Csakhogy, ha becsúszik nála egy-két vereség, azt nehezen dolgozza fel. Viktor egyenletesen vívott, de ennél ő tud sokkal jobban is" - értékelt röviden Hegedűs Ferenc vívóedző.



Az állás két szám után:

1. Csien Csen-hua (kínai) 2228 pont

2. Andrej Mojszejev (orosz) 2192

3. David Svoboda (cseh) 2180

4. Pavlo Tyimosenko (ukrán) 2084

5. Edvinas Krungolcas (litván) 2060 6. Dmitro Kirpuljanszkij (ukrán) 2024

...9. Horváth Viktor 1964

...12. Balogh Gábor 1940

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?