Otthon kezd a Paks és a Ružomberok az EL-selejtezőben

Vécsei.edzés

A magyar és a szlovák labdarúgócsapatok közül csütörtökön a két kupagyőztes is megkezdi szereplését a nemzetközi kupasorozatok 2024/25-ös idényében, méghozzá az Európa-liga selejtezőjében.

A Paks és román ellenfele, a másodosztályú Corvinul Hunedoara egyformán másodjára lép ki a kontinentális porondra. A magyar kupagyőztes keretében nagy változás nem történt, komoly távozója nem is volt, érkező oldalon nagyobb igazolásként pedig Ötvös Bence említhető, aki a kiesett Kisvárdát hagyta ott.

Amint a találkozót felvezető szerdai, paksi sajtótájékoztatón elhangzott: Bognár György a győzelemmel lenne elégedett. Azt mondta, nagyjából két egyforma csapat játszik majd, a román együttes is a játékot helyezi előtérbe, és a labda felé védekezik. „Nincs mire várnunk, tapogatóznunk, a saját játékunkat kell játszani, neki kell ugrani a feladatnak” – fogalmazott a vezetőedző. Hahn János és Szélpál Norbert betegség, illetve sérülés miatt nem áll rendelkezésre, Windecker József és Halasi Zsolt kisebb problémákkal küzdött, de vállalják a játékot.

A találkozó, melyet az M4 Sport élőben közvetít, 19 órakor a norvég Mohammad Usman Aslam sípjelére kezdődik.

A Szlovák Kupa-győztes rózsahegyiek szintén 19 órakor kezdenek a 2023-as kazah kupagyőztes Tobol ellen. A tavaszi–őszi rendszerű bajnokságban szereplő kosztanaiak idén az elődöntőben búcsúztak a kupában, az élvonalbeli pontvadászatban pedig 12 forduló után a 4. helyen állnak. „Ezek alapján biztosan egy jó csapatról van szó. Alaposan fel kell készülnünk rájuk, és vigyázni velük a meccseken” – utalt az ellenfél eddigi eredményeire a rózsahegyiek középpályása, Martin Chrien.

A Tobol az előző idényben az Európa-konferencialiga rájátszásáig jutott, ahol a Plzeň állította meg őket. A Ružomberok két éve ugyanebben a sorozatban az első fordulóban búcsúztatta a litván Zalgiris Kaunót, majd a lett Riga ellen fejezte be szereplését a selejtezőben.

A meccs, melyet az RTVS Šport közvetít, játékvezetője a ciprusi Kiriakosz Atanaszju lesz.

(MTI, TASR)

EL-SELEJTEZŐ

1. forduló, 1. meccsek

19.00: Paks–Hunedoara; Ružomberok–Tobol Kosztanaj.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?