„Ötfordulatos? Szkeptikus vagyok”

A Squaw Valley-i játékok második helyezettje a nyolcvanhoz közeledve is nagyszerű testi és szellemi kondícióban van. A szomszédos asztalnál a laptopján dolgozó kollégával elkezd beszélgetni az ideális monitorméretről (ha az ember korcsolyát néz rajta, akkor a 15 hüvelykes nem elég), tanácsot kér, hogy milyen okostelefont vegyen a feleségének (olyan paramétereket előhozva, amilyeneket fiatalok sem mindig ismernek), és az Új Szó nevének hallatán gyors helyzetjelentést kér a szlovákiai magyar kisebbség számáról, legnagyobb városairól. „Maga is Komáromból vagy Dunaszerdahelyről van?” – érdeklődik aztán. „Nem, én rimaszombati vagyok.” „Rimaszombat és Losonc között helyezkedik el Divín község! Van ott egy középkori várrom” – vágja rá azonnal. „Netán járt is ott?” – kíváncsiskodom. „Persze! Autóba ültem, és elmentem megnézni a várromot, amelyet ugyanúgy hívnak, mint engem.” Karol Divínnel élmény volt beszélgetni.

Ma is követi a műkorcsolyasport eseményeit?

Természetesen! Bekapcsolom a gépet, nézem a közvetítéseket, vagy ha nincs közvetítés, akkor az eredményeket figyelem élőben.

Mit szól Juzuru Hanju világcsúcsához?

Több mint 330 pont! Ki hallott már ilyet? Hanju futószalagon ugrálja a négyfordulatosokat. De szeretem a spanyol Javier Fernándezt is, aki táncosabb típus. Mindketten kitűnő korcsolyázók, de rajtuk kívül is vannak jók. Viszont már többször megkérdezték tőlem, hogy fog-e szerintem valaki valaha ötfordulatost ugrani. Ebben szkeptikus vagyok. A Föld tömegvonzása ezt nem teszi lehetővé.

Az önök idejében a tripla rittberger számított a csúcsnak, és még nem volt rövidprogram, a versenyek a kötelező gyakorlatokból, az úgynevezett iskolafigurákból, illetve kűrből álltak. Ön éppen az iskolafigurák mestere volt. Mit gondol, a mai korcsolyázóknak is szükségük volna rájuk?

Egyáltalán nem. Azokat a fordulatokat, lépéseket más módon is meg lehet tanulni. Az iskolafigurák nagyon unalmasak voltak, órákon át „rajzolni” a jégen, hogy tökéletesen elsajátítsa valaki őket… Egy edzés során a különféle elemek gyakorlását élvezetesebben is lehet kombinálni, és így is meg lehet tanulni élben korcsolyázni.

Ön naponta mennyit edzett?

Két-három órán át a kötelezőket, és két órán át a kűrt, de nem egyszerre. Egy órát délelőtt, egyet délután.

Az önről szóló cikkekben többször megemlítik, hogy inkább a hoki vonzotta, és edzés után rohant a hokisokkal a korongot kergetni.

Hát, a hoki… Engem inkább a tenisz érdekelt, meg a foci. Hokizni mindig csak hobbiból hokiztam, kölcsönkértem egy ütőt, és kicsit bolondoztam a jégen. De 15 éves koromig komolyan teniszeztem, a futball pedig felnőttkoromig a szenvedélyem maradt, de persze akkor már csak kikapcsolódásképpen.

Tiszteletet parancsoló éremgyűjteményéből melyik érmet tartja a legértékesebbnek?

Mindenképpen az olimpiai ezüstöt, de az már nincs meg, a fiamnak ajándékoztam, aki Vancouverben él.

A krónikákban azt is elolvashatjuk, hogy nem sokkal a Squaw Valley-i játékok előtt megsérült.

Így volt. 1960 januárjában Prágában volt a csehszlovák bajnokság, ahol életem legjobb kűrjét futottam, minden ugrás kitűnően sikerült, a tripla rittberger is. Ezután a magashegyi akklimatizáció miatt a Tátrában edzőtáboroztunk. Az egyik edzésen filmesek kerestek fel, s azt kérték, mutassam be nekik a tripla rittbergert. Amikor harmadszor is megpróbáltam, elszakadt a farizmomat tartó ín.

Hogyan tudott így korcsolyázni az olimpián?

Viszonylag gyorsan gyógyult a sérülés, de azt az ugrást hosszú ideig nem gyakorolhattam, legközelebb csak nyáron. Az olimpián a kűrt beinjekciózva futottam le, a hokisok orvosától kaptam fájdalomcsillapítót. A tripla rittbergerrel még így sem próbálkozhattam, a többi elem viszont ment.

A kötelezők után az első helyen állt. Mit várt a kűrtől?

A győzelemre egyáltalán nem gondoltam. Boldog voltam, hogy meglett az ezüst. Csak David Jenkins előzött meg, Donald Jackson mögöttem végzett a harmadik helyen, Alain Giletti lett a negyedik, Alain Calmat pedig a hatodik. Később mindannyian világbajnokok lettek. Én elégedett voltam az ezüsttel, bár abban az időben nem volt ritka, hogy aki a kötelezőkben nagy előnyt szerzett, végül a versenyt is megnyerte. Trixi Schuba tipikusan ilyen versenyző volt, Janet Lynn vagy Karen Magnussen hiába volt jobb a kűrben, már nem érték be.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"213842","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"352"}}]]

Két évvel az olimpia előtt, 1958-ban Pozsonyban szerezte első kontinensbajnoki címét. Hogyan emlékszik vissza arra a versenyre?

Nem a legszívesebben! Beteg voltam, influenzás, ahogy vége lett a versenynek, lefeküdtem, és négy napig fel sem keltem az ágyból. Nekem egy évvel korábban, Bécsben kellett volna nyernem, ahol én futottam a legjobb kűrt, de csak második lettem. Pozsonyban nem nekem kellett volna győznöm.

Egy évvel később Davosban is győzött.

Igen, ott már fitt voltam. Az ottani teljesítményemmel meg voltam elégedve.

Januárban ismét Pozsonyban lesz az Európa-bajnokság. Mit vár tőle?

Nagyon örülnék egy cseh vagy szlovák éremnek. Nicole Rajičová nagyon jó volt az országos bajnokságon, a hetedik hely környékére várom, lehet, hogy ötödik is lesz belőle. A csehek közül Michal Březina dobogóra is esélyes lehet, ha mindkét programja sikerülne.

Néhány éve segített Březinának a felkészülésben. Még mindig együttműködik vele?

Már nem, Michal már Oberstdorfban készül Karel Fajfrral. Mi egyébként úgy kerültünk össze, hogy harminc éve az édesapját edzettem, és amikor 2001-ben hazatértem Kanadából, Ruda, az apa megkért, nézzem meg a fiát. Öt perc után azt mondtam: „Kitűnő fiad van, rendkívül ügyes!” Néhány évig segítettem neki, még ma is megfogadná a tanácsot, de nem akarok belebeszélni Fajfr munkájába, hiszen ő felel az eredményekért.

A vancouveri olimpián Michal Březina remek teljesítménnyel 10. lett, akkor azt mondta róla, Szocsiban akár éremért is harcolhat. Végül nem így lett, Březina 2014-ben is 10. lett az olimpián.

Nehéz megmondani, mi az oka, hogy nem tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket. Nagy potenciált láttunk benne, de eddig egyetlen érme van: egy bronz a 2013-as zágrábi Eb-ről. Ez szép, de többre is képes lehetne. Csakhogy ehhez két hibátlan program kell, mert minden egyes hiba máris megmutatkozik a pontszámban.

Mit gondol a jelenlegi pontozási rendszerről? Igazságosabb, mint a régi, 6,0-s szisztéma?

Igen, igazságosabb, de az egyszerű emberek számára kevéssé érthető. Én magam sem tudom, mennyi az alapértéke egy tripla axelnek, kilenc vagy kilenc és fél pont? (8,5 – a szerk. megj.) És egy négyfordulatos? Tizenhárom, vagy annál kevesebb? (A versenyen már bemutatott négyfordulatosok közül a négyfordulatos lutznak van a legmagasabb alapértéke, 13,6 pont, a toeloop 10,3, a salchow 10,5, a rittberger 12,0, a flip pedig 12,3 pont – a szerk. megj.) Azoknak, akik nem szakértők, nehéz ezt követni, de én elfogadom az új rendszert. Ilyen a fejlődés, és mindannyian tudjuk, hogy mi vezetett idáig – a Salt Lake City-i olimpia pontozási botránya párosban. Azután merült fel az igény egy igazságosabb pontozásra.

Ha már a fejlődésről beszélünk: akkor, amikor a tripla rittberger volt a legnehezebb ugrás, eszébe jutott, hogy egyszer majd négyfordulatosokat fognak ugrani?

Nem gondolkoztam ilyesmin. Én még azon gondolkoztam, hogy melyik másik ugrást lehetne még triplán ugrani a rittbergeren kívül. A salchow tűnt a legvalószínűbbnek, edzésen próbálgattam is.

Még ma is szokott korcsolyázni?

Öt éve nem álltam már jégen. Nem is vonz, félek, hogy elesek, és komolyan megsérülhetnék, mivel az egyik forgómat már kicserélték. Egy esésnek fatális következményei is lehetnének.

Budapesten született, csehszlovák színekben versenyzett, jelenleg Brünnben él, ez a beszélgetés pedig szlovákul készül. Több interjúban is elmondta, hogy közép-európainak tartja magát.

Pontosabban kelet-közép-európainak, mert ha nyugat-közép-európai is lennék, akkor bajornak is kellene lennem, és az nem vagyok. Édesapám Aradról, a Bánátból, édesanyám Plzeňből származott. A nagypapája az aradi cukorgyár igazgatója lett, a szüleim ott ismerkedtek meg. A családban magyarul beszéltünk, de ma már csak a nővérem gyerekeivel beszélek magyarul. A nővéremék 1989-ig Aradon éltek, aztán elköltöztek Németországba, kétévente járok hozzájuk.

S van valaki a családjában, aki a nyomdokaiba lépett, és korcsolyázik?

A tizenhét éves lányunokám az amerikai bajnokságon a juniorok között 11. lett. Szóval nem fog kihalni a műkorcsolya a családban.