Öt másodpercen belül nyelte el a lavina a sízőt az Alacsony-Tátrában

Lavina
Deménvölgy (Demänovská Dolina) |

Egy 36 éves lengyel férfit a Chopok északi részén található freeride zónában nyelte el a lavina. Valószínűleg az airbag-hátizsákjának – valamint a hegyimentőknek – köszönhetően menekült meg.

A baleset még szerdán, január 11-én délelőtt történt. A férfi társa által rögzített felvételen az látszik, hogy a kék kabátot viselő síző elindul a Chopok oldalában található kuloárban (Lukový kotol), majd mintegy öt másodperc után elnyeli őt az általa kioldott lavina. 

A HZS közleménye szerint a bejelentést követően – keresőkutyákkal együtt – azonnal a helyszínre siettek a hegyimentőik. Végül helikopteres mentésre is szükség volt. A lengyel férfinak szerencsére sikerült működésbe hoznia az airbag-hátizsákját, így végül a hótömeg tetején tudott maradni, amelynek csak részben temette be őt. Társa – aki azonnal segítséget nyújtott neki – ugyanazon az útvonalon követte. Ezután a közeli szakadéknál (Meterologický žľab) újabb lavina oldódott ki, amely a katlanban újabb sízőt ragadott magával, aki azonban ép bőrrel megúszta az esetet. A fej-, lapocka- és csípősérüléseket szenvedett lengyel férfinak elsősegélyt nyújtottak a hegyimentők, majd helikopterrel kórházba szállították. A HZS emlékeztetett, a balesetet az okozta, hogy a kuloárt friss, instabil hótakaró fedte, ugyanis előző nap kiadós havazásra került sor.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?