Öt év után megfogható lehet a Bayern

<p>Hosszú idő után a 2016&ndash;2017-es szezon volt az első a Bundesligában, amikor azt lehetett érezni, ez a Bayern München megfogható lenne, ha akadna egy hozzá kicsit is hasonló, inkább kiegyensúlyozottabb, semmint bizonytalanabb klub.</p>

A Borussia Dortmund azonban éppen egy hullámvasútra ült fel, az újonc RB Leipzigtől mégsem várhatta senki, hogy a bravúrezüstnél merészebb terveket szövögessen, a Hoffenheim vagy a Hertha pedig tehetséges edzőivel is súlytalan volt még a trónfosztáshoz. A most kezdődő szezonban azonban változhat a helyzet. 

 A nyári felkészülési mérkőzéseket tekintve az idei szezon, ha lehet, még nehezebb lesz a zsinórban öt aranyéremnél járó Bayern számára. Carlo Ancelotti csapata több csúnya vereségbe is beleszaladt: az AC Milan 4–0-ra, a Liverpool 3–0-ra, az Inter és a Napoli egyaránt 2–0-ra verte a bajorokat. „Még mindig van két és fél hét a szezon kezdetéig” – nyugtatgatta a híveket Karl-Heinz Rummenigge elnök a Liverpool elleni pofon után, de a Die Welt nem fukarkodott a kritikával, és „ijesztőnek” nevezte a mutatott teljesítményt. A tétmérkőzésekre már összeszedték magukat a játékosok, két hete a német Szuperkupa-döntőn a Borussia Dortmund elleni 2–2-es eredmény után tizenegyesekkel sikerült elhódítani a trófeát, majd a Chemnitzer FC-t győzték le idegenben 5–0-ra a Német Kupa első fordulójában, a Bundesliga nyitányán pedig 3–1-re verték a Leverkusent.  A keret legnagyobb problémája éppen a szűkössége lesz, viszont a fiatalítás és az újjászervezés jegyében lépni kellett. A rutinos kulcsemberek közül Philipp Lahm és Xabi Alonso visszavonult, távozott Medhi Benatia és Douglas Costa, az érkező fiatalok pedig azonnal a mélyvízben találták magukat. A friss igazolások közül Corentin Tolisso (Lyon), Niklas Süle (Hoffenheim) és Sebastian Rudy (Hoffenheim) is egyből a kezdőcsapatban találta magát, a Real Madridtól érkezett egyetlen igazi világsztár, a kolumbiai James Rodríguez is csak sérülése miatt maradt ki. Dembele még távozhat Dortmundból Előzetesen a legnagyobb kihívónak a Borussia Dortmund tűnik, de se a felkészülés, se az utóbbi hetek hírei nem arra utalnak, hogy teljes lenne a nyugalom a klubnál. Május végén távozott Thomas Tuchel edző, akit két éve még Jürgen Klopp méltó utódának tartottak, most viszont az volt a fő érv a menesztése mellett, hogy képtelen versenyképessé tenni a csapatát, ráadásul megromlott a viszonya a játékosokkal. A klubvezetés első számú jelöltje Lucien Favre volt, akit a Nice nem engedett el, így került képbe Peter Bosz, aki játékosként a Rostock színeiben szagolt bele a Bundesliga légkörébe, edzőként viszont a Feyenoord, a Heracles Almelo, a Vitesse, a Maccabi Tel-Aviv és az Ajax után most vár rá a legkomolyabb feladat. Arra, hogy a dortmundiak messiást látnak benne, kellő bizonyíték, hogy Bundesliga-csapat edzőért még nem fizetett annyit, mint most a Borussia, amely ötmillió euróért vásárolta ki élő szerződéséből.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"285737","attributes":{"alt":"","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"284","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A keret egyelőre még egyben van, az új emberek közül Dan-Axel Zagadou (PSG) és a húszmilliós csatár, Maximilian Philipp (Frei­burg) a kezdőcsapatban ka­pott helyet a wolfsburgi nyitányon, de Mahmoud Dahoud (Mön­chen­gladbach, 12 millió euró) is pályára léphetett csereként a 3–0-s győzelemmel véget ért mérkőzésen. Egyedül az exleverkuseni Ömer Toprak (12 millió euró) ücsörgött a kispadon, de például Ousmane Dembélé még ott sem. A Neymar-ügy Németországban is éreztette hatását, a Barcelona minden követ megmozgat, hogy Philippe Coutinho mellett a 20 éves francia válogatott csatárt is megszerezze. Az, hogy Dembélé nem játszik, csak azt jelzi, van az a pénz, amiért a Dortmund beadná a derekát. Önmagában már az is csoda, hogy Pierre-Emerick Aubameyangot sikerült megtartani, a klub vezetése egy hónapja kirúgással fenyegette meg a gaboni csatárt, ha nem csatlakozik az edzőtáborozó társakhoz. A klub egyébként már készül a Dembélé és/vagy Aubameyang nélküli életre, a Transfermarkt szerint a vezetők például vészhelyzetben szívesen látnák a keretben a PSG-ből egyre inkább kiszoruló Julian Draxlert. Hűen a klubfilozófiához A tavalyi második RB Leipzig hű maradt a klubfilozófiához, és csak 23 évnél fiatalabb játékosokat igazolt, így érkezett a keretbe a portugál Bruma (Galatasaray, 12,5 millió euró), az osztrák Konrad Laimer (Salzburg, 7), a svájci kapus Yvon Mvogo (Young Boys, 5), a francia Jean-Kévin Augustin (PSG, 13) és Ibrahima Konaté (Sochaux, ingyen). A legnagyobb erősítést azonban az jelentette, hogy a Herthához igazoló Davie Selkével ellentétben sikerült megtartani a fél Európa által csábított Emil Forsberg–Naby Keita-kettőst. Ralph Hasenhüttl fellélegezhetett, mert végül az UEFA is áldását adta a csapat BL-szereplésére, de abból Kalmár Zsolt biztosan nem részesül, a magyar középpályást a tavalyi Bröndby-kitérő után ezúttal Dunaszerdahelyre kölcsönözte ki a klub. Ugyanakkor Gulácsi Péter helye szilárd, a szezon előtt Hasenhüttl nem titkolta: első számú kapusként számol a magyar válogatott játékosával. Nagelsmannban bízva Hoffenheimben több esélye lesz a szereplésre Szalai Ádámnak, aki vádlisérüléssel bajlódott a szezon elején, hogy aztán a bajnoki nyitányon egy gólpasszal jelezze, több van benne, semmint az állandó kispadozás. A klub vezetése tisztában van azzal, hogy az egyik legtehetségesebb edzőt, Julian Nagelsmannt nem lehet hosszú távon megtartani, éppen ezért még bíznak abban, hogy ez a szezon elég lesz neki egy újabb kimagasló eredményre. Az Európa Liga csoportköre már biztosan megvan, a BL-hez egy Liverpool elleni idegenbeli bravúr kellene – immáron Niklas Süle és Sebastian Rudy nélkül, akik helyett a Bayern Münchentől Serge Gnabry érkezett kölcsönbe. Pál és Palkó  Nem hagyhatjuk ki a Hertha csapatát sem, hiszen Dárdai Pál, illetve ifjabb Dárdai Pál révén dupla magyar és családi érdekeltség miatt szoríthatunk. Az egykori válogatott középpályás két és fél éve vezeti a berlini csapatot, és úgy érzi, ezalatt sikerült szerethetővé és vonzóvá tenni a Herthát más játékosok előtt is.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"285736","attributes":{"alt":"","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Az idei átigazolási szezonban a 17 millió euróért a Wolfsburgba távozó amerikai védő, John Anthony Brooks helyére sikerült néhány tehetséges fiatalt szerződtetni. Selke ugyan hónapokra kidőlt, de a hárommillióért Ingolstadtból elcsábított Mathew Leckie két góljával már most belopta magát a szurkolók szívébe, a Hertha 2–0-s sikerrel nyitott a Stuttgart ellen. De ott volt a pályán a tunéziai Karim Rekik (Olympique Marseille, 2,5 millió euró) is, és ha még Valentino Lazaro (Salzburg) is felépül, igazán erős lehet a támadószekció. A Bz-berlin.de elemzése szerint a csapat az új igazolásokkal idén sokkal gyorsabb lesz, és Dárdai is úgy vélte, Leckie sebessége és Selke gólerőssége mellett lehet számítani Rekik támadásépítésére. A játékrendszer is variálhatóvá válik, a 4-4-2 mellett az új keret már alkalmas lesz a 3-5-2-es szisztémára is. A nagy kérdés, hogy ebbe mikor passzol majd bele ifjabb Dárdai, a német sajtóban csak Palkó néven futó 18 éves balszélső, aki a felkészülés során több lehetőséget is kapott, gólpasszokat is adott. Meddig bírja a Hamburg? Ha már érintettük a Stuttgartot, a svábok nagy harcban lehetnek a kiesés elkerüléséért, érzésünk szerint az alsóházi küzdelem vár majd a Hannoverre, az Augsburgra és a Freiburgra is. De a szerencsejáték iránt fogékonyak megnézhetik azt is, milyen oddszokat adnak a Hamburg bennmaradására: az északnémet klub a legutóbbi négy szezonjában kétszer osztályozón maradt benn, tavasszal pedig csak azért menekült meg ettől, mert az utolsó fordulóban legyőzte a Wolfsburgot. Az előjelek egyelőre vegyesek: a kupában a harmadosztályú Osna­brück alaposan megleckéztette (1–3), ugyanakkor a bajnoki rajton 1–0-ra nyert az Augsburg ellen. Pincési László

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?