Osztrák remények

Pozsony. Immár hat esztendeje az ausztriai Söldenben kezdődik az alpesí Világ Kupa-idény. A 2002–2003-as küzdelemsorozat nyitányán ma a nők, holnap a férfiak óriásműlesikló számára kerül sor.

A szervezők huszonötezer szurkolóra számítanak, pedig a belépők egyáltalán nem olcsók, a két napra szóló jegy ára tizenkilenc euró. A bécsi lapok már hetek óta arról cikkeznek, hogy ismét az osztrákok játsszák majd a főszerepet a VK-ban. Bár tavaly legnagyobb ászuk, a Herminátornak nevezett Hermann Maier sérülés miatt kihagyta a szezont, mégis ünnepelhettek. A férfiaknál Stephan Eberharter, a nőknél Michaela Dorfmeister nyerte az összetett Világ Kupát. Most is rendkívül erős a sógorok csapata, pedig Maier után egy másik sztárt, Renate Götschlt is sokáig nélkülözniük kell.

A harminchárom éves Stephan Eberharter számít a söldeni futam legnagyobb esélyesének. A rutinos sportoló az utóbbi négy év során háromszor lett második a viadalon. Rajta kívül honfitársát, Benjamin Raichot is favorizálják, aki Sölden közelében él. „Számomra az itteni verseny mindig nagy ünnepnek számít, hiszen rengeteg barátom szurkol nekem. Az lenne az igazi, ha elsőként érnék célba.” A hazaiakon kívül az egy évvel ezelőtti győztes, francia Frederic Covilit favorizálják a szakemberek. Az amerikai Bode Millert sem lehet leírni, ő mindig képes meglepetést szerezni.

Michal Rajčan személyében egy szlovák versenyző is rajthoz áll, ugyanis az edzéseken ő bizonyult a válogatott legjobbjának

A hölgyek mezőnyében Dorfmeister mellett a háromszoros olimpiai bajnok horvát Janica Kostelic, a svájci Sonja Nef és a svéd Anja Paerson tartozik az esélyesek közé.

A junior világbajnok Veronika Zuzulová úgy döntött, kihagyja az idénynyitót. Mint ismeretes, a tehetséges pozsonyi versenyző elsősorban a műlesiklásban jeleskedik, jelenleg huszonharmadik a világranglistán (óriásműlesiklásban a száznegyvennegyedik helyen áll).

Másfél év kihagyás után Söldenben visszatér a pályára a naganói téli olimpia műlesikló bajnoka, a norvég Hans-Petter Buraas. A huszonhat éves klasszis 2001 májusában a válogatott edzésén bukott, és súlyos nyaksérülést szenvedett. Az orvosok a baleset után úgy gondolták, hogy nem versenyezhet többé, de Buraas rácáfolt erre és már a tavalyi Világ Kupa szezon előtt felcsillant a visszatérés reménye. Ez akkor még olyannyira korainak bizonyult, hogy nemcsak a VK rajtig, de a Salt Lake City olimpiáig sem sikerült teljesen rendbe jönnie, így nem tudta megvédeni címét.

– Még mindig nem vagyok a régi, de síelés közben nem figyelek a kellemetlen érzésekre. Kész vagyok a versenyzésre – nyilatkozott Buraas.

A MŰSOR – szombat, 9.45 és 12.30: női óriásműlesiklás; vasárnap, 9.45 és 12.30:férfi óriásműlesiklás.

A sífutók Düsseldorfban kezdik meg az új Világ Kupa-szezon, ma a női és a férfi sprintversenyre kerül sor, holnap a váltók küzdenek majd a VK-pontokért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?