Osztályoztuk a magyar focistákat – Kalmár és Orbán voltak a legjobbak

Kalmár

Kalmár remekelt, Dzsudzsák gyengélkedett – a magyar labdarúgó-válogatott játékosait értékeltük egy-egy mondattal.

Gulácsi Péter: 7

Megbízhatóan védett a lipcseiek kapusa, akit főleg az első félidőben tettek próbára a finnek. A szünet után már nem kellett bravúrt bemutatnia.

Baráth Botond: 5

A Honvéd 26 esztendős hátvédje harmadik válogatott meccsén, a háromvédős rendszerben is megállta helyét. Kemény volt és határozott, kár, hogy megsérült.

Willi Orbán: 8

Ezúttal is a védelem oszlopának bizonyult a lipcseiek honosított középhátvédje. Hiba nélkül játszott, remekül irányította társait, az első félidő hajrájában az ötösön nagyot mentett Pukki elől. Fantasztikus szerelés volt.

Kádár Tamás: 5

A Dinamo Kijev középső védője hozta a formáját, de ezúttal is elkövetett néhány hibát. Szerencsére, a megingásait nem tudták kihasználni a finnek.

Lovrencsics Gergő: 6

Sokat futott és hasznosan játszott a Ferencváros univerzális futballistája, aki ezúttal a középpálya jobb szélén kapott helyet.

Nagy Ádám: 7

Védekező középpályásként végiggürizte a mérkőzést. Sok labdát szerzett, az egyik ilyen szituáció után megiramodott a kapu felé, és 18 méterről pazar gólt szerzett. A Bologna jelenleg mellőzött játékosának 29 válogatott meccsén ez volt az első találata.

Kleinheisler László: 4

Harcolt, küzdött, de játékába rengeteg hiba csúszott, és lövései sem sikerültek. Nem igazán találta a helyét a 3-5-2-es rendszerben.

Kalmár Zsolt: 8

Csakúgy, mint az észtek ellen, a finnekkel vívott meccsen is a magyar együttes legjobbjai közé tartozott. Parádésan, sarkalással adott gólpasszt Szalainak, labdákat szerzett, kiváló átadásokkal kereste társait. Kár, hogy a pontrúgásokat nem ő, hanem Dzsudzsák végezte el…

Korhut Mihály: 6

Várakozáson felül játszott a bal szélen az Izraelben légióskodó balhátvéd, feltalálta magát az új felállásban. Az első gól tőle indult, de sérülés miatt le kellett cserélni.

Dzsudzsák Balázs: 4

A hazaiak egyik leggyengébb játékosa, több pontatlan átadása volt, gyakran nem értette meg magát a többiekkel. A második félidőben érződött, hogy erőnléti gondokkal küzd. Ezúttal a pontrúgásai és a lövései sem jöttek be.

Szalai Ádám: 7

Az észtek után a finneknek is betalált a Hoffenheim 31 éves csatára, aki már 19 gólnál tart a válogatottban (Dzsudzsák kettővel lőtt többet). Meglepően jól alkalmazkodott a kétékes rendszerhez, sokat futott és hasznosan futballozott.

Vinícius Paulo: 5

A szünetben a sérült Kádárt váltotta fel, megbízhatóan futballozott a Videoton honosított középső védője.

Lang Ádám: 4

A második félidő elején a harcképtelenné vált Baráthot váltotta fel. Teljesítményén érződött, hogy a kolozsvári csapatnál az utóbbi időben csak a cserepadot koptatja.

Holender Filip: 4

A Honvéd 24 éves középpályása – a sérült Korhut helyett lépett pályára – első válogatott meccsén lámpalázasan futballozott, komoly helyzete is akdt, ám erőtlen lövése nem okozott gondot a finn kapusnak

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?