Örökös eltiltást kértek Platinire

<p>Örökös eltiltás kiszabását kérte Michel Platinire, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökére a nemzetközi szövetség (FIFA) etikai bizottságának vizsgálati kamarája. Thibaud d&#39;Ales, Platini ügyvédje szerint, aki botrányosnak és mértéktelennek minősítette a javasolt büntetést.</p>

A FIFA döntéshozói testülete december végén hozza meg határozatát azt követően, hogy meghallgatta Platinit és a novemberben hozzá hasonlóan 90 napra eltiltott Joseph Blattert, a FIFA elnökét.    Az etikai bizottság vizsgálati részlege szombaton közleményben jelentette be, hogy befejezte a nyomozást a két felfüggesztett sportvezető ügyében, s megtette javaslatát a bizottság döntéshozó kamarájának. Részleteket személyiségi jogok és az ártatlanság vélelme miatt nem hozott nyilvánosságra, de Platini esetében az ügyvédje kedden konkrétummal állt elő.    "Az etikai bizottság vizsgálati kamarája életre szóló eltiltás kiszabását kérte Michel Platinire, ezt láttuk a dossziéban, amit átadtak nekünk. Sajnálom, hogy kiderült, mivel a lehető legbizalmasabban kellene eljárni ebben az ügyben" - fogalmazott Thibaud d'Ales utalva arra, hogy a Libération internetes oldalán kedden reggel megjelent az információ.    Az ügyvéd hozzátette, az indítványozott eltiltás mértéktelenül nagy, semmi nem támasztja alá a vizsgálati anyagban.    "Felvetődik, hogy a vizsgálatot vezető személyt nem hívhatnánk-e inkább +spekulációval megbízott" vagy a FIFA-elnökválasztásból +Michel Platinit kizáró+ személynek" - folytatta az ügyvéd, aki szerint botrányos az ügy és az is, hogy ez napvilágra került.     A FIFA etikai bizottsága nem kommentálta a történteket a francia hírügynökségnek, ugyanakkor egy FIFA-hoz közel álló forrás szerint "Platini táborának taktikázásáról" lehet szó, amellyel "azt a látszatot szándékozik kelteni, hogy létezik egy Platinivel szembeni előítélet" az etikai bizottságban.     A FIFA és az UEFA vezetőjének futballal kapcsolatos tevékenységét korrupciós vád miatt október 8-án felfüggesztette fel - egyelőre kilencven napra - a FIFA etikai bizottsága.    Blatter 1998 óta vezeti a FIFA-t, Platini pedig - aki a FIFA alelnöke is egyben - 2007 óta az UEFA-t, és egészen a felfüggesztéséig ő számított esélyesnek a FIFA elnöki posztjára. Azt mindketten jelezték, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbeznek az eltiltásuk ellen, ráadásul Platini szeretne indulni a FIFA február 26-ára kiírt elnökválasztásán. A francia vezető pályázatával azonban a szervezet ad hoc választási bizottsága az eltiltás miatt egyelőre nem foglalkozott, így az UEFA-elnök hivatalosan még nem jelöltje a tisztújításnak.    Az etikai bizottság vizsgálódásának a hátterében az áll, hogy Blatter 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott Platininek. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet - mint mondta - tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.     Az ügyben a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki Blattert, de a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?