Opium Bulletet vattába csomagolják

<p>Ínproblémák miatt egyelőre még nem versenyez Opium Bullet, Mikóczy Zoltán dunaszerdahelyi vállalkozó negyedmillió euróért vásárolt versenylova.&nbsp;</p>

A tulajdonos lapunknak elmondta, fokozottan figyelnek a ló állapotára, nem erőltetik, próbálják „vattába csomagolni”. Bár lassan beindul a lóversenyszezon, Opium Bulletet, a csodalóként emlegetett Overdose féltestvérét egyelőre nem láthatjuk a pályákon. „Május 1-jére nevezve volt a müncheni Ezüstostorra, előtte még szerettük volna április elején megfuttatni egy felkészítő versenyen. Csakhogy azt vettük észre, hogy a jobb mellső lábán a túlterheltség jelei mutatkoztak. A bal mellső lába még az Imperiál Díj során sérült meg, és a lovaknál gyakori, hogy ha az egyik lábuk fáj, akkor a másikat erőltetik. Opium Bulletnek melegedett az ina, de szerencsére ezt a jelenséget még idejében sikerült elkapni. Ha továbbra is kemény terhelést kapott volna, akkor az automatikusan ínsérülést okozott volna, ami akár a pályafutása végét is jelenthette volna” – magyarázta lapunknak Mikóczy Zoltán. Az állatorvos két hónapos pihenőt rendelt el Opium Bulletnek, ezalatt folyamatosan figyelik az ín állapotát. Az idomár minden egyes munka után ellenőrzi, hogy melegedik-e az ín, vagy kőkemény és hideg. Ez utóbbi jó jel, akkor problémamentesen átvészelte az adott terhelést. Komolyan, versenyszerűen pedig akkor lehet újra terhelni, ha az ínhüvely már betokosodott. „A két hónapnak a felén már túl vagyunk, mivel március elején kezdődtek a gondok. Az angol telivérek egyik legkényesebb pontja az ín. Ha nem Opium Bulletről van szó, hanem egy kevésbé figyelt lóról, lehet, hogy mára már vége a karrierjének. Mi megpróbáljuk Opium Bulletet vattába csomagolni, mert bízunk benne, hogy az Overdose-éhoz hasonló képességek ott vannak benne” – hangsúlyozta Mikóczy. Overdose páratlanul eredményesen kezdte pályafutását, 14 versenyen át legyőzhetetlen maradt, egy savós patairha-gyulladás után is visszatért még, de már nem volt a régi. „Overdose-nak pataproblémái voltak, most úgy tűnik, Opium Bulletnek az ín lesz a gyenge pontja… Az angol telivéreknek legtöbbször ínsérülés miatt kell abbahagyni a karrierjüket. A szakzsargonban azt mondják, hogy a túlterheléstől az ín banánossá válik. Ezért fontos, hogy nyugalmat adjunk Opium Bulletnek, még akkor is, ha emiatt a korábbi terveket át is kell alakítani” – mondta Mikóczy, aki most abban bízik, hogy július 1-jén a hamburgi Lotto Trophy elnevezésű sprintversenyen már rajthoz állhat a lova, s előtte egy felhozóversenyt is abszolválhat. „A Lotto Trophyt 2008-ban Overdose nyerte meg, ezért ezen a versenyen szeretnék a németek most elbúcsúztatni a fedeztetési szezon végén. Mi pedig szeretnénk felkészíteni Opiumot, hogy ebben a versenyben futhasson” – tudtuk meg Mikóczytól. Overdose népszerűsége egyébként fedezőménként is töretlen Németországban. „A galoppszaklap legfrissebb számában azt elemzik, hogy bár akkor vittük Németországba, amikor a fedeztetési tervek már megvoltak, sokan változtattak a programjukon, és bejelentkeznek Overdose-hoz. Hat országból jönnek hozzá kancák, de sajnos Magyarországról egyetlenegy sincs közöttük – tette hozzá a tulajdonos, aki még nem tudja, jövőre hol fog fedezni Overdose. – Van érdeklődés Franciaországból, Írországból és Angliából is, de még az is elképzelhető, hogy újra Magyarországon fog fedezni, csak nem olyan feltételek mellett, mint korábban.” 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?