Több ló is elpusztult a Kentucky Derby előtt, a favorit nem indul

Kentucky Derby

A rajt napján törölték a mezőnyből a legismertebb amerikai lóverseny, a Kentucky Derby toronymagas favoritját. Az elmúlt napokban több ló is elpusztult a versenypálya istállóiban.

 A legnagyobb presztízsű, 3 millió dollár díjjal járó egy és negyed mérföldes futamba nevezett Fortét az állatorvos egy sérülés miatt nem engedte rajthoz állni.

Forte a tavalyi lóversenyen megnyerte a kétévesek futamát, és idén már öt versenyből álló nyerőszériában volt. Idén a főfutamon 3:1 arányban várták győztesnek.

Vele együtt már öt lovat töröltek az eredeti rajtlistához képest a futamból sérülés, valamint nem megfelelő forma miatt.

Az egyik felvezető futamban szereplő egyik ló olyan szerencsétlenül sérült meg, hogy a versenypályán el kellett altatni.

Az elmúlt napokban öt ló is elpusztult a lóversenypályához közeli istállókban, köztük olyan is, amely a versenyre nevezettek között volt. Egy trénert a vizsgálat idejére felfüggesztettek.

A Kentucky Derby kiemelt társadalmi esemény és látványosság. Idén a záró versenynapra mintegy 150 ezer nézőt vártak. Az idei a 149. derbi a Kentucky állambeli Louisville-ben a Churchill Downs versenypályán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?