Olimpiai műsor a televízióban

A Magyar Televízió összesen 230 órában – ebből 160 óra élő adás – tudósít az olimpiáról. A Telesport tizenegy fős stábbal utazott Salt Lake Citybe, a hattagú riporteri gárdát Knézy Jenő, Gulyás László, Faragó Richárd, Méhes Gábor, a 20.

A Magyar Televízió összesen 230 órában – ebből 160 óra élő adás – tudósít az olimpiáról. A Telesport tizenegy fős stábbal utazott Salt Lake Citybe, a hattagú riporteri gárdát Knézy Jenő, Gulyás László, Faragó Richárd, Méhes Gábor, a 20. olimpiájára készülő Vitray Tamás, valamint Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára alkotja, akinek műkorcsolya-közvetítéseit ismét élvezhetik majd a tévénézők. Több mind háromszáz órányi műsort sugároz a közszolgálati Szlovák Televízió 2 csatornája is, ennek a fele élő közvetítés lesz. Naponta három idősíkban kerül az olimpia a képernyőre: reggel 7 és 10 óra között összefoglalók és riportok, délután háromtól este öt óráig a nap eseményeinek öszszegzése, majd utána késő éjszakáig az élő közvetítések sora következik. Képernyőre kerülnek a jégkorong-válogatott mérkőzései és a szlovák sportolók versenyszámai, legalább egy ismétléssel. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?