Olejník: „A komáromi KFC második szezonja is sikeres volt”

Olejník
Komárom |

A komáromi II. ligás labdarúgócsapat a 6. helyet szerezte meg a 16-os mezőnyben, azaz megismételte a feljutás utáni eredményét. Az őszi idényben 15 mérkőzésen 30 pontot gyűjtött a KFC a lehetséges 45-ből (66 %-os teljesít-mény), a tavasziban 16-ot (35 %). Jozef Olejník vezetőedzővel az eredmények hátteréről beszélgettünk.

A feljutás után két évadot töltött a II. ligában a KFC, mindkét esetben az előkelő 6. helyet szerezték meg. Hogyan értékeli azt a munkát, amelyet a 2018/19-es szezonban elvégeztek?
A 2018/19-es évad kezdetét pozitívan befolyásolta az előző idény sikeres befejezése. Mindjárt az elején sikerült ráhangolódni arra a játékstílusra és eredményességre, amellyel a kiesési zónából felküzdöttük magunkat a 6. helyre. Csapatunk szezonvégi teljesítménye érezhetően tiszteletet parancsoló volt, ami a második szezon elején is megmutatkozott. Óvatosabban játszottak ellenünk a riválisok, ami a mi malmunkra hajtotta a vizet. A 9. fordulóig a tabella élén álltunk, de mint a fiatalabb játékosoknál az lenni szokott, többük teljesítménye visszaesett, s olyan mérkőzéseken is vesztettünk otthon, amelyeken egyértelmű esélyesek voltunk. Ez jelentős önbizalom-csökkenéssel járt, és a teljesítményben, s nem kevésbé a meccsek eredményében is megmutatkozott.

A csapat teljesítőképessége arányos az elvégzett munkával?
Igen. Az évadban a mi csapatunk volt a második legfiatalabb együttes 21 éves átlagéletkorral, és ezek a fiatal srácok 12 hónapig tartották stabil formájukat, ami ritka az ő korukban. Természetesnek tartom, hogy mentálisan nem tartanak ott, ahol az idősebb, tapasztaltabb játékosok. Elég egy-két kihagyott gólhelyzet, egy ki nem kényszerített hiba, ami miatt aztán a győzelem is elúszhat a meccsen. Ez nyomot hagy a fejekben, és már nem megy úgy a játék, ahogy elterveztük. Ennek ellenére az elért eredmény arányos csapatunk teljesítőképességével. Egy példa: ha én elvetem a kertben a fűmagot, a füvet még másnap nem kaszálhatom.

A kiegyenlített 16-os mezőnyben a 6. hely szép eredmény. Ön hogyan látja?
Ha megnézzük az adatokat, akkor a komáromi KFC a 18. csapat Szlovákiában. Szlovákia válogatottja a 32. a világranglistán. Bár ez csak statisztika, de szerintem siker is egyben, mert évtizedekig nem volt a komáromi futball a második vonal közelében sem, s miután feljutott, két szezonban is nyomatékosan megállta a helyét, s határozottan nagyot léptünk előre, aminek nagyon örülünk.

Az előző szezonban gyakran téma volt a bíráskodás. Változott valami ezen a téren?
Ez fontos dolog, de nehéz erről véleményt mondani. Voltak mérkőzések, amelyeken a játékvezető jó vagy rossz teljesítményt nyújtott, és győztünk vagy épp kikaptunk. Az azonban igaz, hogy voltak olyan bírói teljesítmények is, amelyek nem voltak méltóak a II. liga színvonalához, s amelyeknek az eredmény is kárát látta.

Mindent összevetve, elégedett az elért eredménnyel?
Soha nem leszek elégedett, de most jó érzésem van az elvégzett munkából, és abból is, hogy oda jutottunk, ahol vagyunk.

A szurkolók a tavaszi idényben többet vártak a csapattól. Egyetért ezzel?
Az évadzáró mérkőzésen szurkolóink nagy tapssal jutalmaztak meg bennünket. Nagyon örülünk, hogy a mérkőzéseinkre eljárnak és támogatnak bennünket. Nagyobb részük objektíven értékeli munkánkat, s azt is tudomásul veszik, hogy néha nem megy úgy a játék, ahogy szeretnénk. Méltán büszkék arra, hogy csapatunk, a KFC negyvenéves szünet után a II. ligában játszik, a megállja a helyét.

Milyen a jövővel kapcsolatos víziója a csapat fejlődése tekintetében, marad a KFC-nél?
Kicsi, de biztos léptekkel haladni előre, becsületesen játszani, hogy elérjük azt az állapotot, amikor a futballmeccs ünnep lesz Komáromban, és a mérkőzésekre háromezer ember fog járni szórakozni, egy felújított nézőtéren, és a városban hosszú távra gyökeret ver a minőségi foci. A KFC vezetőségével eredményes a kapcsolatom, a munkámat becsülik, minden fontos dolgot időben megbeszélünk és racionálisan döntünk. Én ezt a csapatunk teljesítményével szeretném meghálálni a KFC klubvezetésének és Komárom lakosságának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?