Ocskay Gábor édesapja a helyszínen szurkol a magyaroknak

Zürich |

<p>"Nehezen hozott a szívem, de szeretném a helyszínen kiszurkolni a magyar válogatottnak a bennmaradást" - nyilatkozta az MTI-nek a Zürichbe péntek délelőtt megérkezett id. Ocskay Gábor.</p>

Hokis fia, a nemzeti együttes addigi  alapembere március 24-én hunyt el szívinfarktusban.

"Tudom, érzem, hogy Gábor a csapattal van, és amit eddig látott, azzal elégedett lenne. Keményen hajtanak a fiúk, és a szlovák, illetve a fehéroroszok ellen is volt esély a sikerre, pedig a két ellenfél elvileg sokkal erősebb. A szurkolók hozzáállására meg egyszerűen nem találok jelzőket. Kíváncsi vagyok, milyen a hangulat a csarnokban" - mondta id. Ocskay Gábor, aki elárulta, az első három mérkőzés alatt, amit a televízióban követett nyomon, többször is könnybe lábadt a szeme.

"Nagy a gyászom, mert tudom, hogy a fiam mennyire szeretett volna a svájci vb-n játszani. Azért hajtott egész pályafutása során, hogy az A csoportban szerepelhessen. A játékostársai és az edzők gyakorta hívnak fel, napi kapcsolatban vagyunk, és ez erőt ad. Ők meg azt mondják, nekik meg Gábor ad erőt. Csodálatos lenne, ha ez a csapat kivívná a bennmaradást. A hátralévő három összecsapást már a helyszínen szurkolom végig - tette hozzá id. Ocskay, akivel a tervek szerint a nemzetközi szövetség is terjedelmes interjút fog készíteni. - Már az első találkozó roppant fontos, mert az osztrákokkal közös bajnokságban vesz részt az Alba Volán. Bízom benne, mi is hozunk otthonról egy kis erőt, lökést, és nyerünk."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?